2024. március 28., csütörtök

A család négy tagjával végeztek

Letartóztatták a feltételezett tetteseket

Bekísérte a hatóság M. B.-t, mert azzal gyanúsítják, hogy részt vett egy négyszeres gyilkosság elkövetésében.

A belgrádi sajtó értesülései szerint a letartóztatásra azért volt szükség, mert a már fegyházban ülő másik tettes, D. P. azt vallotta, az említett nővel volt kapcsolatban, s közösen gyilkolták meg a család minden tagját.

A tragédia augusztus elején játszódott le a Negotinhoz közeli Jabukovac és Vratna települések közötti tanyán. A nő negotini, a férfi jabukovaci, M. B.-t Negotinban állította elő a rendőrség ma.

A tanyán a Kazimirović család tagjaival végzett a pár kegyetlenül a múlt hónapban. A nyomozásban új fordulatot a férfi legújabb vallomása jelentette. A rendőrség most DNS-vizsgálatot folytat le a helyszínen talált tárgyakon, továbbá ellenőrzik a nő telefonján található SMS-üzeneteket is.

Harminc napos vizsgálati fogságot rendelt el ellene az ügyész a bekísérését és meghallgatását követően.

Az elkövetők R. K. (72), D. K. (93), Lj. O. (76) és D. J. (53) életét ontották ki.