2024. április 19., péntek

Az állam kártalanította a gazdákat

Szerbia eddig több mint 8,2 millió dinárt fizetett azoknak a gazdáknak, akiknek sertéseit az afrikai sertéspestis miatt ölték meg.

A fertőzést 18 szerbiai gazdaságban erősítették meg és augusztus óta 619 sertést öltek le. Az állattulajdonosok azonnal megkapták a pénzt az elhurcolt és elhullott állatokért. Az állatállományt azokban a háztartásokban is megsemmisítették, amelyek érintkezésbe kerültek a betegség kimutatásának helyeivel- mondták a Mezőgazdasági Minisztérium illetékesei.

A betegség vírusellenes állatgyógyászati készítményekkel nem gyógyítható és az állatok védőoltására engedélyezett, hatékony oltóanyag sem áll rendelkezésre. A vírusa iránt a sertés minden életkorban fogékony. A vírus az embert nem betegíti meg, ezért közegészségügyi jelentősége nincs, de a felelőtlen emberi magatartásnak a betegség terjesztésében döntő szerepe lehet.

A szakértők kiemelték, hogy a betegségekkel szembeni legnagyobb védelmet a nagy gazdaságok tehetnék. Viszont sok helyen kevés figyelmet szentelnek az állatok táplálkozására és a higiéniára.