2024. április 20., szombat

Katasztrofális év a méhészek mögött

A sok permetezés és a hamisított méz jelenléte rontja a méhészek helyzetét

A hétvégén rendezik meg Szabadkán a 23. Méhészeti Napokat, amelyen a szervezők és a több régióból érkező húsz méhészet képviselői gazdag kínálattal várják az érdeklődőket. A látogatók a méz mellett egyéb méhészeti terméket is kipróbálhatnak, illetve megvásárolhatnak, ugyanakkor a vevők nyereményjátékban is részt vehetnek, amelynek fődíja egy kétszemélyes budapesti kirándulás. A Méhészeti Napok méltó lezárása az egész éves munkának, és innentől kezdve a telelésre készülnek a méhészek, illetve a méhek. Ennek apropóján beszélgettünk Dragoljub Matićtyal, a szabadkai Méhecske Méhészegyesület elnökével.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

Az utóbbi időben egyre több szó esik az időjárás változásáról, és ez nagy hatással van a mezőgazdaságunkra is. A megváltozott és időnként szélsőséges időjárási körülmények nagyban befolyásolják a növények virágzását is, így kihatnak a méhekre, és ezáltal a méz és az egyéb méhtermékek minőségére és mennyiségére. Az esős május és június, valamint a rendkívül száraz és forró augusztus következtében a méhészek katasztrofális évről beszélnek, és sokan azt állítják, soha annyi etetésre nem volt szükség, mint az idén.

Dragoljub Matić, a körülbelül száz méhészt tömörítő egyesület elnöke elmondása szerint áprilisban még úgy tűnt, hogy egy jó évre van kilátás, de a májusi eső sok mindent elrontott.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

– Vidékünkön az akác éppen az esős időszakban virágzott, amikor az esték is rendkívül hidegek voltak. Az akáccal kapcsolatban azt tartják, hogy éjszakai 12 °C és nappali 24–25 °C esetén adja a legjobb mézet. Most az esték 3–4 fokosak voltak, napközben pedig körülbelül 15–16 fokot mértek. A méhek így nem tudtak kirepülni, és mihelyt nem tudnak kirepülni, nincs mit dolgozniuk, elkezdenek rajzani. Éppen ezért a június sem úgy sikerült, ahogy terveztük. Azután a napraforgó júliusban szintén keveset adott. A július második felében tapasztalt magas hőmérséklet emellett leállította a fiasítást. A nyár folyamán nem nagyon volt virágpor. Aki etette a méheket, az valamennyire helyre tudta őket hozni, de aki erre nem figyelt oda, az rosszul járt. A napraforgó virágzásának befejezése után már nincs mit enniük a méheknek. Most már a télre készülünk, ápoljuk a méheket, és védekezünk a méhatkák ellen – fogalmazott Dragoljub Matić.

Dragoljub Matić (Fotó: Gergely Árpád)

Dragoljub Matić (Fotó: Gergely Árpád)

Mint megtudtuk, az akáccal országszerte voltak gondok, azonban voltak olyan részek, ahol a virágzás éppen száraz időszakra esett, ennek köszönhetően a piacokon jelen van az akácméz is. Beszélgetőpartnerünk elmondása szerint környékünk méhészeinek az idén sokat jelentett, hogy az olajrepce bőséges termést adott, mert az akác virágzásának elmaradása miatt az akác virágpor helyett a korábban begyűjtött olajrepcéét fogyasztották a méhek május folyamán. Ennek következtében ugyan nem lett sok repceméz sem, de legalább a méhcsaládokat meg tudták óvni.

– Azt vettük észre, hogy az utóbbi időben a virágok nem úgy mézelnek, mint szoktak. Nem tudjuk, ennek mi az oka, talán a magas UV-sugárzás, hisz úgy tűnik, a napsütés erősebb, mint valamikor, és ezt megérzik a növények, és ezen keresztül a méhek is. A növények rövid virágzása miatt a méheket nagyon sokat kell etetni. Harminc éve méhészkedek, de ilyen rossz évünk még nem volt, és a kollégáimtól is azt hallom, hogy eddig soha nem kellett annyit etetniük a méheket, mint az idén – mondta Matić.

A legnagyobb problémát mégis a permetezés jelenti.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

– Időnként az az érzésünk, mintha a különböző vegyszereket ingyen osztogatnák. Ez ellen nem tudunk mit tenni, és az idén is sok méh elpusztult a környékünkön. Az állami szervekkel, illetve a városi vezetéssel is egyességre kell jutnunk a szúnyogok elleni permetezéssel kapcsolatban. Tudjuk, hogy szükség van rá, viszont így, hogy folyamatosan elhalasztják, későbbre tolják, nagy károkat okoznak a méhészeknek. A kaptárokat el kell vinnünk, majd vissza, azután megint el kell szállítanunk, ami elég költséges. Az idén ez többször is megtörtént. Emellett arról is szót kell ejtenünk, hogy továbbra is sok a hamisított méz, főleg az ócskapiacon. A hétvégi méhésznapokkal erre is szeretnénk felhívni a figyelmet, és bemutatni a vásárlóknak, hogy az igazi jó minőségű méz nemcsak édes, hanem egészséges is, hiszen tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Persze a hamisított méz olcsóbb, de semmi köze az igazi mézhez – nyilatkozta Dragoljub Matić.

Sajtóhírek szerint a belgrádi piacokon nagy drágulás figyelhető meg. Beszélgetőpartnerünk elmondása szerint Szabadkán nem változott a méz ára, és ennek oka abban is keresendő, hogy a piacokon sok a hamisított méz. Az akácméz kilónkénti ára jelenleg 800 dinár körül mozog, míg a virágmézé 600 dinár, viszont a termelők elmondása szerint, tekintetbe véve az alacsony hozamokat, az ezer dináros ár reálisabb lenne.