2024. március 29., péntek

Hatalom a tudás révén

A Kutatók Éjszakájához idén az informatikai vállalatok is csatlakoztak

Pénteken 16 és 22 óra között szervezték meg a 10. Európai Kutatók Éjszakáját Szabadkán. Szerbia 29 településén, Európában pedig mintegy 100 városban rendezték meg a Kutatók Éjszakáját, melynek idei mottója a következőképpen hangzott: A tizedik éjszaka a tudás révén hatalmat ad. A tudományt és a tanulást népszerűsítő rendezvényen a szervezők számos szórakoztató programmal várták az érdeklődőket a szabadkai Galleria Hotel átriumában.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

Hat szabadkai általános iskola, négy középiskola és négy felsőoktatási intézmény vett részt a programban, mintegy 200 tanuló, egyetemi hallgató és tanár közreműködésével, akik műhelymunkákat és kutatásokat tartottak. Idén a helyi informatikai cégek is csatlakoztak a rendezvényhez, melyeknek székhelyébe egy túrát is szerveztek.

Nataša Aleksić, a Szabadkai Városi Tanács oktatással megbízott tagja rámutatott arra, hogy a rendezvény egyik bizonyítéka annak, mennyire szeretik a gyerekek a tudományokat.

– Hatalmas volt az érdeklődés, emiatt a szálló átriumába nem fért be minden kiállító. Azok az előítéletek, miszerint a gyerekek csak a telefonjukat bújják, megdőltek, hiszen most rengetegen vannak itt, élvezik a kísérleteket, barátkoznak egymással. Hiszem azt, hogy egész évben erre a kiállításra készülnek. A felsőoktatási intézmények is jelen vannak, és a mostani egy jó alkalom arra, hogy bemutassák, hogyan is zajlik náluk az oktatás. Manapság egyre több fiatal érdeklődik az informatikai szakok, illetve a tudományos kutatások iránt, ezért azt gondolom, hogy a gyermekek jó irányba haladnak. A szervezők előtt le a kalappal, nem könnyű feladat megrendezni egy ilyen színvonalú eseményt. A gyerekek és a tanárok is dicséretet érdemelnek, mert este tíz óráig itt vannak azért, hogy megmutassák, mit tudnak, mit tanulnak. A város mindig támogatta az ilyen megmozdulásokat, és a továbbiakban is ugyanez a terv – nyilatkozta lapunknak a tanácstag.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

Az idei szabadkai rendezvény főszervezője a Szabadkai Műszaki Főiskola. Dr. Zlatko Čović, a Kutatók Éjszakájának programkoordinátora, a Szabadkai Műszaki Főiskola igazgatóhelyettese elmondta, hogy a rendezvény egyik fő célja a tudomány népszerűsítése és a gyerekek kutatásra való ösztönzése.

– E módon szeretnénk bemutatni azt, hogy a tudomány nem egy mumus, hanem olyan dolog, amivel foglalkozni kell. Amíg fiatalok vagyunk és kutatunk, addig biztosított a jövőnk. A legnagyobb felfedezésekre kutatások során tettek szert olyanok, akik kíváncsiak voltak. Ha a rendezvénnyel közelebb hozzuk a fiataloknak a tudomány megismerését, talán felfedezik jövőbeni hivatásukat. Nagy megtiszteltetés, hogy több éve részt vehetünk ennek megszervezésében – mondta a programkoordinátor.