2024. március 28., csütörtök

Őseink nyomában

Befejeződtek a Bácsfeketehegy melletti ásatások – Több mint száz kora középkori magyar sírt tártak fel a archeológusok

Az elmúlt hónapokban intenzív feltárási munkálatok folytak Bácsfeketehegy mellett, a Krivaja patak fölötti dombon.

A feltárt csontok tisztítása (Lakatos János felvétele)

A feltárt csontok tisztítása (Lakatos János felvétele)

Itt épül a község szennyvíztisztítója, és a munkások az áramvezetékek lehelyezése közben csontvázakra bukkantak. Ezt követően a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet munkatársai két parcellát is feltártak ezen a helyszínen, leletmegóvó jelleggel. A feltárt sírok többsége Szent István-kori, de vannak sírok a XIV. és XV. századból, és sokkal korábbról is. Az ásatások ma érnek véget.

Szekeres László történész korábban már folytatott ásatásokat ezen a helyszínen, így ismeretes volt, hogy itt lelőhely található – számolt be lapunknak Neda Dimovski archeológus, a Szabadkai Múzeum munkatársa.

– Az első, általunk feltárt parcella 12x2 méteres volt, itt egy temetőre bukkantunk, amely a XI–XII. századból származik. Felleltünk egy árkot is, amit a későbbi időkben építettek ki, vélhetőleg a török veszély megjelenésekor. Akkor a templomok köré védőárkokat ástak, s ez az árok kettészelte a XI–XII. századból származó sírokat, többet tönkre is tett. Az árkon belül a sírokban olyan leletekre bukkantunk, amik a XIII–XIV. századra jellemzőek, de vannak XV–XVI. századi leletek is. Az árokban sok sírra bukkantunk, mivel gyakran előfordult, hogy egymás fölé temetkeztek. Az első lelőhelytől kb. 10 méterre tártuk fel a második parcellát. Ez egy 12x20 méteres terület, s ide fog épülni a szennyvíztisztító. Épp ezért a feltárásnak leletmegóvó jellege van. Itt is XI–XII. századi sírokat találtunk, és az árok is végighalad ezen a lelőhelyen. Összességében itt kevesebb sírt találtunk, mint az előző lelőhelyen, viszont a parcella szélében újabb árokra bukkantunk, amely párhuzamos az elsővel. Ami igazán érdekessé teszi ezt a parcellát, hogy itt három ókori szarmata sírt is találtunk. Ezek a keresztény síroktól eltérően észak-déli tájolásúak, és gazdagabbak leletekben. Találtunk itt különböző gyöngyöket, lófejet, rokkát stb. Sajnos ezeket a sírokat közvetlenül az elhantolás után kirabolták, így kevesebb leletre bukkantunk, mint amennyi jellemzi e korszak sírjait – számolt be Dimovski, majd arról is szólt, hogy összesen 106 középkori és 3 szarmata sírt tártak fel.

A Községközi Műemlékvédelmi Intézet feltárása befejeződött, az intézetnek azonban további tervei is vannak Kishegyes községben – számolt be lapunknak Neda Mirković-Marić archeológus, a feltárás vezetője.

– Az ásatások kapcsán fontos elmondani, hogy nagy segítségünkre volt Kishegyes község önkormányzata, amellyel jó együttműködést sikerült kialakítanunk. Az önkormányzat anyagilag is támogatta az itt folyó feltárást. Kishegyes község területe igen gazdag történelmi lelőhelyekben, épp ezért jövőre itt folytatjuk Észak-Bácska történelmi lelőhelyeinek feltérképezését. A Krivaja patak partján számos lelőhelyre számítunk, mivel ez a vidék igen kedvező volt a letelepedés szempontjából. A lelőhelyek szisztematikus feltárása után publikálni fogjuk az eredményeket, és szeretnénk létrehozni egy olyan helyet, ahol láthatók lesznek az itt megtalált leletek – mondta el Neda Mirković-Marić.

Mind Kishegyes község önkormányzata, mind a Vajdasági Magyar Szövetség erkölcsi kötelességének tartja, hogy támogassa a község területén folyó történelmi feltárásokat – mondta lapunknak Sárközi István, a kishegyesi községi képviselő-testület titkára. Az önkormányzat a most befejeződött munkálatokat anyagiakkal és közmunkások biztosításával is támogatta. Sárközi hangsúlyozta, hogy a múltunk megismerése nagyon fontos, ezért az önkormányzat a jövőben is támogatni fogja a Községközi Műemlékvédelmi Intézet itt folytatott munkáját.