2024. március 29., péntek

Több volt az idénymunka

A középiskolások egymásnak ajánlják a munkaközvetítők kínálatait

Nem csak zsebpénzt, de munkatapasztalatot is szerezhetnek azok a fiatalok, akik a nyári szünetet nem csupán pihenéssel, hanem valamilyen hasznos tevékenységgel szeretnék eltölteni. Szabadkán több munkaközvetítő iroda, ifjúsági szövetkezet is működik, ami jelentősen megkönnyíti az idénymunkát kereső középiskolások, egyetemi hallgatók és fiatal munkanélküliek munkakeresését. Általuk legális úton juthatnak zsebpénzhez és betekintést is nyerhetnek a kötelességtudó felnőtti lét világába.

Natalija Đurković, az Ekonom Ifjúsági Szövetkezet adminisztrációs munkatársa lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a tavalyi évhez viszonyítva nőtt az idei szabad munkahelyek száma.

Natalija Đurković (Fotó: Gergely Árpád)

Natalija Đurković (Fotó: Gergely Árpád)

– Mintegy húsz éve nyitottuk meg közvetítői irodánkat, és azóta folyamatosan egyre több vállalat regisztrál be hozzánk és keres munkaerőt. Csak szabadkai vállalatokkal működünk együtt, és különböző munkaterületeken tudunk állást kínálni. A gyárak és a kisebb vállalkozások is rajtunk keresztül keresnek munkavállalókat, akárcsak a butikok, a kávézók stb. A komolyabb és nagyobb felelősségű munkákért 350 dináros órabért is kaphatnak a munkakeresők, de a munkák átlagosan 200 dináros órabérűek. A kínálatot Facebook-oldalunkon hirdetjük, sokan érkeznek hozzánk ajánlásból is, mert a fiatalok megbeszélik egymás közt, ki hogyan szerzett munkát. Az érdeklődő munkakeresőknek személyesen kell nálunk megjelenniük a szükséges dokumentációkkal – mondta az ügyvezető.

A középiskolás diákoknak személyi igazolványt és bizonyítványt kell magukkal vinniük, az egyetemistáknak személyi igazolványt vagy útlevet, egyetemi igazolást és leckekönyvet kell felmutatniuk, a munkanélküli fiataloknak pedig személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel, munkakönyvvel és egészségügyi könyvvel kell az irodába érkezniük.

– Ha sikerül a munkavállaló óhaját és a munkát kínáló cég elvárását összehangolnunk, akkor a fiatalokat megbeszélésre küldjük a munkáltatóhoz. Amennyiben az nem felel meg a jelentkezőnek, akkor másikat keresünk neki. Szoros az együttműködésünk a vállalatokkal, mindig adnak nekünk visszajelzést azokról a fiatalokról, akik rajtunk keresztül kerültek hozzájuk, így hatékonyabban tudunk mi is dolgozni – állítja Natalija Đurković.

A munkaközvetítő iroda 15 és 30 év közötti fiataloknak kínál munkát. Eddig mintegy 4500 fiatal szerepel az adatbázisukban, nagy részüknek már sikerült munkát találniuk, tudtuk meg az iroda munkatársától.

– A szünet miatt nyáron többen jelentkeznek, de elmondható, hogy egész évben keresnek bennünket. A középiskolás fiatalkorúak akkor vállalhatnak munkát, ha a szüleik írásos beleegyezésüket adják. Idén nagyon sok középiskolás döntött úgy, hogy a nyári szünetet pénzkereséssel tölti, az év többi részében természetesen visszatérnek az iskolapadokba. Leginkább az árucsomagolás és a gyümölcsszedés érdekli őket, de vannak olyan vállalatok, amelyek dobozhajtogatásra vagy plakátragasztásra kerestek munkaerőt a fiatalok körében. A középiskolások közül idén körülbelül 50-en vállaltak idénymunkát, ami növekedésnek számít a tavalyi évhez képest, és szerintem ez nagyon jó. Legtöbbször a zsebpénz motiválja őket, de sok esetben azt tapasztaljuk, hogy a szülők próbálják a pénz beosztására nevelni a gyermekeiket. Ugyanakkor munka közben azt is láthatják, hogy mennyivel kell többet tanulniuk ahhoz, hogy a számukra legjobb munkahelyek közül válogathassanak – mondta az ügyvezető.

– Az egyetemistákat már nem csak a kereset motiválja a munkavállalásra, nekik a munkatapasztalat-szerzés is ugyanolyan fontos, mint maga a bérezés. Ők leginkább gyárakban kapnak munkát, ahol gépsor mellett végeznek valamilyen kisegítő tevékenységet. Általában négy órát vállalnak naponta, hogy a tanulmányaikat ne szakítsák meg. Az egyetemi hallgatók szívesen dolgoznak kávézókban, butikokban vagy különböző irodákban. A munkaadók ezekben a munkakörökben sokszor elvárják, hogy a munkavállalónak legyen valamilyen korábbi tapasztalata, de ha az még nincs, akkor is alkalmazzák a jelölteket, betanítják őket. Az egyetemistáktól és a középiskolásoktól eltérően a munkanélküli fiatal felnőttek teljesen másképp állnak hozzá a munkakereséshez, mert legtöbbjük állandó munkát keres – fejtette ki Natalija Đurković.