2024. április 20., szombat

Szappan- és virágkompozíciókat készítettek a középiskolások

Fotó: Paraczky László

Fotó: Paraczky László

Fotó: Paraczky László

Fotó: Paraczky László

Az én hobbim elnevezéssel nemrégiben egynapos műhelymunkát tartottak a szenttamási Svetozar Miletić Gimnázium és Közgazdasági Iskola nagytermében. A helyi diákok mellett a projektum megvalósításában a verbászi Žarko Zrenjanin Gimnázium és a Topolyai Mezőgazdasági Iskola tanulói vettek részt.

− Harmadik éve szervezünk vidéki iskolákkal közös projektumokat, amelyek célja, hogy a diákok több olyan munkát, munkafolyamatot is elsajátítsanak, amelyekkel később szabadidejükben foglalkozhatnak. Az idei műhelymunka két részből állt: az első részében a diákok megtanulhatták a különböző fajtájú, formájú és illatú szappanok elkészítésének módját, a második részben pedig vágott virágból készített csokrok, díszek, kisebb koszorúk és más virágkompozíció összeállítását sajátíthatták el. A műhelymunka nemcsak tanulásra, hanem kikapcsolódásra is kiváló lehetőség, és biztosra vehető, hogy több új barátság is szövődött. A témák sem mindennapiak, hiszen a topolyai diákokat intézményes keretek között senki sem tanította ilyesmire. Örömömre szolgál, hogy a lányok mellett a fiúk is érdeklődnek, továbbá iskolánk volt diákjai közül is néhányan eljöttek, ami annak tulajdonítható, hogy valóban érdekesek a műhelymunka témái – mondta a szenttamási gimnázium történelem szakos tanára, Svetlana Pajić Jojkić, aki egyúttal a projektum koordinátora is volt.

A műhelymunka a Tartományi Oktatási‚ Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatásával valósult meg.