26. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál

Az új és a régi találkozása

Kínából és Olaszországból is lenyűgöző előadások érkeztek Szabadkára

Lukács Melinda

2019. szeptember 25., 17:26

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Jelenet a 24 nagymama című kínai előadásból

Jelenet a 24 nagymama című kínai előadásból

A Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál versenyprogramja igencsak sokrétű. Láthattunk olyan produkciót, amelyben a báboké a főszerep, a hangsúly a bábmozgatáson van, de olyanokat is, amelyekből a színészi játék emelkedik ki. Némelyik előadás egyszereplős és inkább kis színpadon érvényesül, némelyikben pedig egy egész csoport játszik. Valamelyik produkcióban a szöveg dominál, valamelyik pedig teljesen szöveg nélküli, de olyan előadásokat is láthattunk, amelyeknek lenyűgöző a látványviláguk és a képzelettel játszanak.

Kínából, Hszianból, a 24 nagymama című megható, látványos produkció érkezett, amelynek európai bemutatója a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon volt. A 24 nagymama Xiang Xiang-ról, egy betegeskedő kisfiúról szól, akivel a munkával elfoglalt szülei nemigazán tudnak törődni, ezért elküldik egy évre a nagymamájához falura. A városi léthez szokott kisfiú kezdetben nehezen illeszkedik be a falusi környezetbe, de ahogyan múlik az idő, egyre jobban megismeri az őt körülvevő természetet. A nagymamája türelmes vele és sok mindenre megtanítja. A fiúcska a falusi levegőn, a munkától megerősödik, és annyira megszereti a nagymamáját, hogy el sem akarja hagyni. Amit tőle tanul, az meghatározza az egész életét. A 24 nagymama valójában a 24 szoláris periódusra utal. Az előadás a tradicionális kínai kultúrából merít, az új és a régi találkozását, a generációk közti kommunikációt taglalja, hol szomorú, hol komikus, de mindvégig szívmelengető módon. A hsziani, az egyik legrégebbi kínai gyermekszínház, 1959-ben alakult. Az elmúlt évtizedekben, úgy Kínában, mint a határain kívül is rendszeresen felléptek és a mai napig is gyakran vendégszerepelnek más országokban.

Olaszországból is egy különleges előadás érkezett, amelynek már a címe is gondolatébresztő: Az opera hűtőszekrény. A produkciót Antonio Panzuto játssza. Egy olyan világot mutat be, ahol semmi sem az, aminek látszik, pedig csak a konyhába lép be egy fáradtságos munkanap után. Amikor kinyitja az ásványvizes flakont, abból a Figaro házassága szól, a joghurtos palackban egy primadonna bujkál, a karfiolban pedig egy fúvóshangszeres zenész lapul. Azután a hűtőszekrény fagyasztó részéből is operát hall, majd pedig teljesen megnyílik a frizsider és egyszer csak átalakul operaszínpaddá. Megjelenik a karmester, elhelyezkednek a zenészek és már a közönség is helyet foglalt, így kezdődhet a hangverseny. Amíg szól a zene, képek jelennek meg, szintén a hűtőszekrényben. A színek elkezdenek játszani az árnyakkal, közben a látvány videovetítéssel kombinálódik. Mivel a produkció lényegében egy hűtőszekrényben játszódik, így ez egy kis színpados előadás, amelyet közelről érdemes nézni. Amíg pedig a gyerekközönséget leköti a látvány, addig a komolyzenével ismerkednek.

 


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége