A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 év folyamán jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál majd valami hasznosat a maga számára.
– Tisztelt tanácsadó, külföldről jelentkezem, régebben már beszélgettünk az álmokról. Most úgy érzem, bajban vagyok. Volt egy igen nyomasztó álmom, meg vagyok ijedve, ugyanis volt már volt hasonló jellegű álmom, s akkor sem tudtam elkerülni a bajt.
Azt álmodtam néhány évvel ezelőtt, hogy félig összedőlt a szüleim háza, de sikerült valahogyan megtámasztanunk, s néhány helyiség megmaradt. Nemsokkal később, anyukám egészségi állapota jelentősen leromlott, s apukám állapota is rosszabbra fordult. Egy idő múlva szintén arról álmodtam, hogy házak dőlnek össze, én pedig anyuval menekülök, nehogy bajunk essen. Sikerült elkerülnünk, hogy az épületmaradványok ránk hulljanak. Ekkor szüleim helyzete ismét rosszabbodott, ám a házukon is kellett egy komolyabb javítás, mert a tető beázott. Amikor harmadszor álmodtam azt, hogy dől egy nagy ház, én pedig szüleimmel nézem, s a mi irányunkba jön a veszély, mindjárt reánk omlik, de ekkor felébredtem. Tudtam, hogy itt már komoly a veszély, mert nemcsak mellénk hullnak a leomlott falak, hanem most már bennünket ér a veszély. Nemsokára elvesztettem apukámat.
Nemrég anyukám állapota teljesen leromlott, s igen megijedtem a minap álmodott álmomtól. Tehát ez a negyedik álmom a házak összeomlásáról.
Azt álmodtam, hogy megyek az utcán, s megpillantok egy épületet, amelynek az ablakánál bomladozni kezd a ház. Pár méterrel arrébb, fönt a magasban a házon meglátok egy embert, aki valószínűleg egy munkás, védősisakja is van, s észreveszem, hogy a ház egyre jobban esik szét. Valaki ott van mellettem, nem tudom ki, mondom neki, hogy látja-e ezt, nem kellene szólni annak az embernek, annak a munkásnak, aki a házon van, hogy valószínűleg összedől a ház, de azután arra gondolok, hogy ő valószínűleg tudja, hiszen ott van, dolgozik rajta, meg akarja javítani, vagy ő az, aki összerombolja. Azután a ház dőlni kezd, s én már megbántam, hogy nem figyelmeztettem az embert. Ám nem tudom, hogy milyen mértékben dőlt össze a ház, mert ekkor a távolban meglátok egy olyan óriási épületet, mint a templom. Olyan nagy volt, s látom, hogy az már nagyon dől, egy ember odaesett nem messze tőlem, de nem is mertem ránézni, tudtam, hogy meghalt. Láttam, ahogyan zúdulnak le a téglák, a falak, s azt néztem, hogy rám esnek-e, vagy sem. Nem voltam egyedül, egy páréves gyermek volt velem. Egy sarok mögé bújtunk, s onnan néztük az egészet. Láttam, hogy nem ránk esnek az épület maradványai, úgy éreztem, hogy biztonságban vagyunk. Azután eltűnt a védőfal, s a gyermek ott feküdt előttem. A másik pillanatban mintha egy ismeretlen, csúf helyiségben lettem volna, néhány sérült gyermek volt ott, ekkor azt az enyémet (aki egyébként nem tudom, ki volt, nem hasonlított az én igazi gyermekemre) biztonságba akartam helyezni, láttam, hogy él, csak erőtlen, ám olyan ügyetlenül fogtam meg, hogy leejtettem, a feje nagyot koppant, s azt hittem, megöltem. Ekkor simogatni kezdtem, s láttam, hogy életben van, túléli.
Tessék nekem segíteni, ez ismét valaki, vagyis anyu halálát jelentené?
– Az előbbi álmoknál helyesen látta ön meg, hogy a veszély nem olyan borzasztó, ha nem önre dől a ház. Ha csak ön mellé hullanak a maradványok, akkor megtörténik ugyan a baj, de nem végleges. Mivel az anyukája nem szerepel ebben az álomban, nem hiszem, hogy őrá vonatkozna. Van esetleg valamilyen egészségi problémája önnek, mivel az épület sokszor egy személyt jelent?
– Nincs semmi aktuális, elég jól vagyok.
– Kire emlékezteti önt az a páréves gyerek?
– Na ezt végképp nem tudom, nem úgy éltem meg őt, mintha az én igazi gyermekem lett volna pici korában, igazán nem tudom, mit jelenthet ez a gyerek.
– Senki ismerős nem volt ön mellett az álomban?
– Talán valaki lett volna a gyerek helyett, amikor mondtam neki, hogy látod, mintha össze akarna dőlni az a házrész az ablaknál.
– Volt-e ilyen az ön életében, hogy valakinek a háza bomlani kezdett az ablaknál, s ön tudott erről?
– Most, hogy kérdi, igen. Tudom már, kiről van szó! Pont a házban voltunk, amikor leomlott egy darabka az ablakból, pár évvel ezelőtt.
– Van-e most bármilyen probléma ezzel a személlyel kapcsolatban? Akár az önök viszonyában, akár az ő egészségével?
– Nincs, minden rendben van.
– Hát akkor nem tudom, hogyan kerülhetnénk ki a bajt. Amikor esetleg észrevesz valamit, szóljon! Ám legyen óvatos.
Alig telt el néhány nap, kikristályosodott a dolog. Hívást kaptam külföldről.
– Képzelje, mégis arról a személyről van szó, akinek az ablakánál probléma volt. Mivel közeli személyről van szó, nagyon megviselt a viselkedése. Megsértett, úgy éreztem, hogy szét akarja rombolni a kettőnk közti viszonyt. Fontolgattam, hogy szóljak-e neki, hogy ne viselkedjen így, vagy tudja ő is, hogy rombolja a házat is álmomban és a viszonyunkat is a valóságban, hiszen benne van? Ő is sérülni fog! Miért űzi ezt az önpusztító viselkedést? Igen, emlékszem, védősisak volt a fején álmomban, tehát ő biztonságban érzi magát, úgy gondolja, hogy ő nem fog sérülni. Az is eszembe jutott, hogy a sisak tulajdonképpen egy vaskalap. Igen, a valóságban a viselkedése erre emlékeztetett, legalábbis én úgy éltem meg. Ám ez az első vita csak a kezdet volt, mint az álmomban is, ez a kisebb ház ablaki része és lebomlott eleje ugyan mi volt az mellett, ami ez után következett, a nagy épület leomlása mellett? A hatalmas épület, a templomféle összedőlt. Összedőlt bennem egy világ, a hitem, mert ugye a templom a hitet is jelképezi (sok mást is, ha mélyebben belemennénk, de ne most tegyük ezt), szétfoszlott a nagy álmom, széthullott a fellegekig érő váram, amit fölépítettem. S rájöttem, hogy az a páréves gyermek a páréves viszonyunkat jelentette, egy új kezdet, egy új élet, egy új álom volt, amit dédelgettünk. Védettnek éreztem egy ideig ezt, amit teremtettünk, megvédtem, magam mellé szorítottam, azután mégis megsérült, majdnem meghalt, mert a remény, a reményt jelképező hatalmas épület, az álmaim fellegvára lerombolódott. Azután én is ügyetlenül bántam vele, tehát alig-alig maradt életben. A lényeg az, hogy mégis átéltük, mindannyian, a sérülés komoly, egyelőre romokban hevernek álmaim, vagyis álmaink, s majd meglátjuk, hogy pár év múlva újra tudom-e, újra tudjuk-e, újra akarjuk-e építeni ezt a fellegvárat.
– Látja-e benne a saját hibáját?
– Amikor már lerombolták az álmaimat, megpróbáltam helyrehozni a dolgot, de akaratlanul rontottam rajta, ennyi az én hibám, ezt tükrözi az álmom is. Esetleg az, hogy nem szóltam előre, amikor láttam, hogy dőlni fog a kisebb ház, s a sisakos ott van, talán látja, de nem eléggé, talán ő teszi, de nem tudja, mit tesz, ám én tudtam, hogy ő is sérülni fog, csak a feje van védve. Viszont a sisakos, vaskalapos szerettemet látom bűnösnek abban, hogy a kisebb ház összedőlt, mert nem kellett volna javítson semmit, hiszen ezzel rombolt szét mindent, mert az épület túl öreg volt a javításhoz, nem bírt ki semmi gyökeres változást, esetleg csak kisebb felszíni simításokat tűrne el, ilyen erőszakos beavatkozásoktól összeomlik. Pontosan ez történt a valóságban is. Javítani akart, engem akart „megjavítani, kijavítani”, ám én túl öreg vagyok ahhoz, hogy ilyen javításokat kibírjak. Tehát ő sem akarta a nagy bajt, az már magától történt, párhuzamosan a kisebb ház összedőlésével, vagyis a kisebb baj vonta magával a katasztrófát. Annyi biztos, hogy ez hosszantartó munka lesz, amíg a romok teljesen el lesznek takarítva, amíg nyoma sem lesz az egésznek, s amíg valami új fölépül.
