2024. április 18., csütörtök

Kostreš: Ha az ellenzék 2000-ben bojkottálta volna a választásokat, még sokáig a nyakunkon ültek volna

Ma van a tizenkilencedik évfordulója annak, hogy a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (a DOS) győzelmet aratott az akkori elnöki választáson Slobodan Milošević rezsimjével szemben. Ennek kapcsán többek között Bojan Kostreš, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga főtitkára arra mutatott rá, ha az ellenzék akkor bojkottálta volna a választásokat, Milošević hatalmát nem tudták volna megdönteni.

Tizenkilenc évvel ezelőtt vesztette el Slobodan Milošević, Jugoszlávia volt államfője, hágai háborús elítélt a választásokat, mégpedig a koalícióra lépett ellenzéktől, a DOS-tól, aki akkor Vojislav Koštunica mögé állt fel.

Az elnöki választásokkal egy időben tartották meg a JSZK parlamenti választásait is, illetve a helyhatósági választásokat minden városban. Az ellenzék győzelmével véget ért Milošević tíz évig tartó autokratikus hatalma. A választási vereségbe azonban nem tudott belenyugodni, így pártjával, a Szerbiai Szocialista Párttal választások utáni válságot váltott ki, amely komoly összetűzésekkel és erőszakkal fenyegetett. A DOS ekkor a lakosságot tüntetésre szólította fel, amelynek következményeként október 5-én, a több városban kialakult tömeges tüntetéseknek köszönhetően végül az ellenzék vette át a hatalmat minden szinten.

– Az ellenzék akkor is, a végsőkig nem demokratikus feltételek között vett részt a választásokon. Naponta vádolták hazaárulással. Mégis harcolt és győzött. Ha nem lett volna szeptember 24-e, nem lett volna október 5-e sem – emelte ki Kostreš a médiának elküldött közleményében, reagálva arra, hogy az ellenzéki pártok egy része bojkottálni szeretné az előttünk álló választásokat. Hozzátette, az ellenzék 2000-ben megvalósított választási győzelme mutat rá arra, hogy a választások bojkottja nem lehet megoldás, még ha a választási körülmények kedvezőtlenek is.

– Ha az ellenzék akkor úgy viselkedett volna, mint a mai ellenzék egy része, Slobodan Milošević és Mirjana Marković tovább uralkodott volna. Az LSV igazságos választást követel és kezdeményezi a demokratikus tudat erősítését. Fontos, hogy megegyezzünk a választási feltételek körül, ezeket a rendszer intézményeinek is be kell tartania – hangsúlyozta Kostreš.

Tizenkilenc évvel ezelőtt, az elnöki választásokon Vojislav Koštunica, a DOS elnökjelöltje a szavazatok 50,24 százalékát gyűjtötte be, míg Slobodan Miloševićre a szavazók 37,15 százaléka szavazott.

Milošević 2006. március 11-én hunyt el, a hágai törvényszék előzetes börtönében, ahol a Bosznia-Hercegovina területén elkövetett népirtás miatt és Horvátországban, valamint Koszovón emberiség ellen elkövetett háborús bűnök miatt vonták felelősségre.