2024. április 18., csütörtök

Nyugodt szezonkezdésre számíthatunk

Szabadkán üléseztek a szerbiai távfűtőművek képviselői

A Szerbiai Távfűtőművek Szakmai Egyesületének igazgatóbizottsága rendszeresen ülésezik, és a fűtési szezon kezdete előtt hagyományosan az erre való felkészülés szerepel a középpontban. Szerbia-szerte körülbelül 60 városban, illetve községben működnek távfűtőművek, az egyesület tegnap Szabadkán megtartott ülése után a résztvevők arról számoltak be, hogy a vállalatok készen állnak a fűtési idényre.

Dejan Stojanovićnak, a Szerbiai Távfűtőművek Szakmai Egyesülete igazgatójának elmondása szerint nyugodt szezonkezdésre számíthatunk.

(Archív felvétel)

(Archív felvétel)

– Előttünk a fűtési idény kezdete, így az ülés fókuszában azon napirendi pontok szerepeltek, amelyek a távfűtőművek felkészültségére vonatkoztak. A kapott információk alapján kijelenthetjük, hogy egyesületünk tagszervezetei készen állnak a fűtési idényre, tehát egy nyugodt szezonkezdésre számíthatunk. Ami az árat illeti, az állam határozata értelmében az elszámolásokat a kéttarifás rendszer szerint kell elvégezni. A Szabadkai Távfűtőművekkel kapcsolatban el lehet mondani, hogy élen jár a hatékonyság tekintetében, és az országban az elsők között állt át a kéttarifás rendszerre – mondta Stojanović

Az ülésen jelen volt Zoran Predić, a Bányászati és Energetikai Minisztérium államtitkára is.

– A távfűtőművekkel kapcsolatban tudni kell, hogy minden város és község specifikus, és mindenhol más problémákkal szembesülünk, de általánosságban elmondható, hogy a karbantartási munkálatok mindenhol rendben lezajlottak. Néhány távfűtő esetében pedig komoly beruházásokról számolhatunk be. Amikor szükség mutatkozik rá, a távfűtőművek megkezdi a működést, azonban mi arra is igyekszünk felhívni a vállalatok figyelmét, hogy időben gondoskodjanak a megfelelő mennyiségű tüzelőanyagról, hogy az egész fűtési idényben zökkenőmentes legyen az ellátás – mondta Predić.

Ami a Szabadka Távfűtőművek Kommunális Közvállalatot illeti, Dervo Ahmetović, a közvállalat végrehajtó igazgatója elmondta, hogy a karbantartási munkálatok befejeződtek, és a Távfűtőművek készen áll a szezonkezdésre.

– A karbantartási munkálatokat elvégeztük, és a hidegpróbák is megtörténtek. A fűtést akkor indítjuk el, ha a hőmérséklet három egymást követőn este 14 °C alá süllyed. A szolgáltatásaink ára változatlan – mondta Dervo Ahmetović, akitől azt is megtudtuk, hogy a felhasználók száma évről évre emelkedik, és jelenleg körülbelül 10 500 háztartást fűtenek.