2024. március 28., csütörtök
RÖPLABDA – SZABADKA

Harmadik hely az emléktornán

Az ópázovai Jedinstvo győzelmével ért véget a 8. Josip Marković női röplabda-emléktorna. A tornán négy csapat (Jedinstvo, Beograd, Partizan, Spartacus) vett részt, amelyek három forduló keretében döntötték el, melyikük viheti haza a tornagyőztesnek járó serleget. A Spartacus együttese a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatott fel, miután az 1. fordulóban öt játszmában kikapott a Szuperliga újoncától, a Beograd együttesétől, majd 3:0 arányban legyőzte a Partizant, a harmadik körben pedig nagy küzdelem után 3:0-s vereséget szenvedett a címét megvédő Jedinstvótól. Ezen a mérkőzésen a hazaiak csapatkapitánya, Barbara Batinić nem lépett pályára, ugyanis a Partizan elleni találkozón könnyebb sérülést szenvedett. A Jedinstvo mögött a második helyet a Partizan, a harmadikat a Spartacus szerezte meg, az újonc Beograd pedig a negyedik helyen végzett. A torna végén kiosztották a legjobbaknak járó elismeréseket. A legjobb feladónak Emilija Žakić (Jedinstvo) bizonyult, a legjobb liberónak Jelena Vujkovićot (Partizan) választották meg, a legjobb sáncoló Miljana Glušac (Jedinstvo) lett, a torna legjobb játékosa címet pedig Jelena Trnić (Spartacus) érdemelte ki.

Arsenije Protić, a Spartacus fiatal vezetőedzője kiemelte, hogy csapatának még több rutinra lenne szüksége, de a lányok sokat dolgoznak a hiányosságok kiküszöbölésén.

– Gratulálok a Jedinstvo csapatának a tornagyőzelemhez, ők a Szuperligában is az egyik legkomolyabb esélyesnek számítanak. Ami a saját csapatomat illeti, láttam mindazt, amire előzetesen számítottam. Teljesítményünk hullámzó, vannak időszakok, amikor nagyon jól játszunk, majd visszaesünk, de fiatal a csapatunk, és ez ilyen esetben gyakran előfordul. Néhány tapasztalt játékosra lenne szükségünk, akik ezekkel a fiatal játékosokkal kiharcolhatják a ligában maradást – mondta Protić.

A Spartacus csapatát a nyári átigazolási időszakban Milana Rajlić (lajkovaci Železničar) és Dunja Mađarević hagyta el (az Egyesült Államokban tanul tovább), míg az érkezők listáján Dragana Rujević (Crvena zvezda), Ana Sarić (Klek) és Mina Vučković (Partizan) szerepel. A lista azonban még nem teljes, ugyanis a klubvezetőség néhány tapasztalt játékos leigazolását tervezi még az átigazolási időszakban.

A Kék Galambok a következő hétvégén Nagybecskereken lépnek parkettre a Dušan Potkonjak-emléktornán, majd október első hétvégéjén elrajtol a Szuperliga. Az 1. fordulóban a Spartacus a Crvena zvezda együttesét látja vendégül.