2022. augusztus 15., hétfő

Gyereknevelés az elvárások sűrűjében

Beszélgetés Vida Ágnessel a szülőség nehézségeiről

Vida Ágnes babapszichológus (Gruik Zsuzsa felvétele)

Vida Ágnes budapesti pszichológus, a csecsemők és a kisgyerekek lelkivilágának szakértője. Közel másfél évtizede foglalkozik a legkisebbekkel és szüleikkel. Számos könyve jelent meg az elmúlt időszakban, blogot vezet a kisgyerekes anyákat leginkább foglalkoztató kérdésekről, szakértőként pedig rendszeresen publikál, és szerepel a televízióban, rádióban. Azokhoz a kisgyerekes szülőkhöz, elsősorban anyákhoz szól, akik szeretnék megérteni a gyerekük viselkedését, és támogató, elfogadó nevelésre törekszenek.

Szeptember 10-én a Zentai Baba-mama Klub meghívására érkezett Zentára, ahol Pozitív gyereknevelés címmel tartott előadást mintegy háromszáz résztvevőnek. A baba- és kisgyerek-pszichológust arról kérdeztük, milyen nehézségekkel, elvárásokkal és terhekkel szembesülnek a szülők, és hogyan léphetnek túl ezeken.

• Mint a kisgyerekes szülőkkel való munkában jártas szakember hogyan látod, miben bizonytalanok a kisgyerekes szülők?

– Szinte mindenben. Nyilván azok az élethelyzetek a legnehezebbek, amelyek a szülőnek is rosszak. Például amikor nem alszik a gyerek, ezért egész éjszaka ébren kell lenni, vagy állandó a huzavona, és mindenhonnan elkésünk, mert a gyerek hol ezt csinálja, hol azt. Az is ilyen, amikor a gyerek nem eszik, ilyenkor aggódunk, nehogy éhen haljon, nehogy az egészségével valami baj legyen. Ezeknek a helyzeteknek nehéz választ adni a miértjeikre, másrészt megoldásunk sincs igazán.

• Ezek a problémák jobban érintik az anyákat, mint az apákat?

– A mai világban nagyon sokat vállalnak magukra az anyák, de ezeknek egy része az apukákra is áthárul. Azt például kevés apa vállalja, hogy éjjel fölkel a gyerekhez, részben azért, mert másnap dolgozni mennek. Pedig jó hatása szokott lenni, ha az apuka ezt bevállalja, mert sok kisgyerek úgy van vele, hogy ha apa jön, akkor föl se kelek, és már alszik is tovább. Nyilván ez akkor van így, ha nem éhség vagy valami más probléma áll a háttérben. Az apukák nyugodtabbak, és a baba is megérzi, hogy nincsen semmi baj, hiszen apa is nyugodt. Az anyuka meg már eleve idegesen megy oda, hogy már megint fölkelt a baba. Ez az idegesség a gyerekre is hatással van. Vagy ott a hiszti kérdése: az apukák általában azt mondják, hogy márpedig úgy lesz, ahogy én akarom, a gyerek meg abbahagyja. A hiszti sokszor anyának szól, apának már kevésbé. Ez általában abból fakad, hogy az anya van többet a gyerekkel. Megfigyelhető, hogy ha az apuka is sokat van otthon, ő is sok időt tölt a gyerekkel, akkor neki is ugyanúgy szólnak a hisztik.

• Nagyon magasak az anyákkal szembeni elvárások, és mivel senki sem tökéletes, ezek szinte biztos kudarchoz vezetnek. Mit lehet tenni ez ellen?

– Először is: ezt ne kudarcnak éljük meg. Alapvetően a gyereknevelés kimenetele akkor fog eldőlni, amikor a gyerekből felnőtt lesz. Ennek ellenére mi, anyukák aggódunk, és egy csomó mindent kudarcként élünk meg. Azt gondoljunk, biztos miattunk van, biztos mi rontottunk el valamit. Pedig legtöbbször nem erről van szó. Amikor megkeresnek egy alvásproblémával, sokszor kiderül, hogy a baba köszöni szépen, tökéletesen van, csak a szülő nagyon fáradt, ezért sokkal nagyobbnak látja a problémát a valóságosnál. Úgy érzi, hogy valamit végzetesen elrontott ebben a kis tökéletes gyerekben, pedig általában erről szó sincs. Mindenki hibázik, de ez az élet része. Ezek a hibák becsúsznak, aztán rájövünk, és kijavítjuk őket. Ez mindenkivel előfordul. Nem kell magunkat ostorozni, hogy biztos én szoktattam rá a cumira, vagy én adtam neki almalevet, és mást már nem is iszik meg. Ezekkel végzetes problémákat nem okozunk, mert a gyerekek nagyon rugalmasak, és szerencsére túlélik a szüleiket és azok hibáit. Fontosak persze a csecsemőkori tapasztalatok, de azért a babáknak nincsen olyan sok dologra szükségük, mint azt mi hisszük. Nem kell neki mindent megvenni, egy újszülöttnek testközelségre és szerető szülőkre van szüksége. Ennyi. Hogy a ruhája használt, az teljesen mindegy, ez majd kamaszkorában lehet probléma. A kisbabák nagyon jól elvannak mindenféle extra felszerelés, márkás babakocsi nélkül is. Sok mindent teljesen fölöslegesen várunk el magunktól.

• A fiatal szülők rengeteg elvárással szembesülnek, mindenki tudni véli, hogyan kellene nevelniük a gyereket. Hogyan kezeljük a kéretlen tanácsokat?

– Ki lehet találni valami frappáns választ, de akinek szól, az úgysem fogja megérteni. A legegyszerűbb bólogatni, hogy igen, értettem, aztán úgy csinálni, ahogy mi gondoljuk. Nem szabad ezeket magunkra venni. Vannak jó tanácsok is, kaphatunk egy-egy hasznos tippet, de máskor csak a múlt szépíti meg az emlékeket. Nekem is mondták, hogy „az én gyerekeim már egyévesen szobatiszták voltak”. Az enyémek ennek még a közelében sem jártak, rögtön azt hittem, én rontottam el valamit. De aztán utánanéztem, és kiderült, hogy régen sem lettek a gyerekek előbb szobatiszták, mint ma. A szobatisztaság több tényezőből áll, nagyjából hároméves korra alakul ki teljes egészében. Régen korán leszoktatták a gyerekeket a pelenkáról, hogy ne kelljen mosni. De ez még nem szobatisztaság. Be-becsúszott akkor is egy kis baleset, de erre már senki sem emlékszik. Ugyanez igaz az alvásra. Régen sem aludt minden baba tökéletesen, de évtizedek távlatából már nem emlékszünk arra a két évre, amíg nem aludt az egész család. Vannak tippmixszerű, találgatáson alapuló tanácsok is, hogy biztos éhes, biztos álmos a baba. Pedig az anya biztosan jobban tudja, mikor evett meg aludt a gyerek, mint az, aki most látja életében először. Van, hogy valaki egy jó meglátással él, de nem szabad bedőlni a kéretlen tanácsoknak. A szomszédgyerekkel való összehasonlítgatások nagyon félrevisznek.

• Hogy lehet megtalálni a gyereknevelésben azt a fajta egyensúlyt, hogy korlátozzak is, de a gyerek ne úgy élje meg, hogy ellene hozom a szabályokat?

– Nem az a lényeg, hogy ne legyenek szabályok, vagy hogy nagyon sokat hozzunk belőlük. A gyereknek kellenek a szabályok, keresi a világban a kapaszkodókat. A szabályok biztonságot adnak neki. Tudni fogja például, mit mire használhat. Megtanulja, hogy ne csapkodja a söprűvel se a kutyát, se az ablakot, viszont söpörhet vele, mert az a szabály, hogy a söprűvel söpörni kell. Rászólhatunk kismilliószor, hogy ne csapkodjon vele, de egyszerűbb megtanítani, hogy söprésre használjuk, és megmutatni, hogyan kell ezt csinálni. „Gyere, próbáld meg te is, csináljuk együtt, nézd, milyen ügyesek vagyunk, föltakarítottunk, hogy fog örülni apa, amikor hazaér!” Ez a gyereknek ad egy sikerélményt: kipróbálta, megcsinálta, és közben nem tiltottunk semmit. Tehát nem az a baj, hogy van egy szabály, hanem hogy ezt hogyan adjuk elő. Nem jó, ha megfenyegetjük, vagy ha állandóan tiltunk. A totyogókorba ért gyerekek anyukái sokszor azt érzik, hogy az egész nap a tiltásról szól: ne menj oda, ne mássz föl, ne piszkáld! A gyerek nem azért kezd tenni-venni, mert rosszat akar, hanem ismerkedik a világgal. Mindent meg kell fogni, meg kell kóstolni, meg kell nyomogatni, le kell dobni, és ez nem minden tárgynak tesz jót. Az anyukák ilyenkor tiltanak, a gyerek meg azt érzi, korlátozzák. Ha ehelyett azt tanítjuk meg neki, hogy mit kell csinálni azzal a tárggyal, akkor szépen sorban mindent meg fog tanulni. Kipakoljuk a zoknis fiókot, megnézzük, mi van benne, aztán szépen visszapakolunk mindent a helyére. Aztán újra. Ehhez birkatürelemre van szükség, de sokkal egyszerűbb, mint egész nap rohangászni a gyerek után. A gyerekek szépen megtanulják a szabályokat, ha azt látják, hogy szeretet és keret van az életükben.

• A mai kisgyerekek mások, mint a szüleik voltak annak idején?

– Szerintem nem. A világ más körülöttük, de ez mindig is így volt. A kisbabák ugyanúgy működnek évezredek óta, csak a világ változik körülöttük. Ezért van az, hogy nem értjük, miért nem alszik jól a gyerek a külön ágyban, a külön szobában, miért csak kézben szeret aludni. Azért, mert a babában még ott van az az ősi ösztön, hogy az a biztos, ha ott vagyok az anyukámnál, mert ha átvisz a másik barlangba, ott bármi történhet, még a kardfogú tigris is rám támadhat. Az újszülöttek ma is ugyanígy működnek.