2024. április 19., péntek

Őszinte barátság, szoros gazdasági kapcsolat

Kínának ma nincs őszintébb és megbízhatóbb partnere Szerbiánál, jelentette ki szombat este a Kínai Népköztársaság megalapításának hetvenedik évfordulója alkalmából megtartott ünnepségen a belgrádi Sava Központban Aleksandar Vučić köztársasági elnök.

Európában sokan kritikával illetik Szerbiát ezek miatt a kapcsolatok miatt, a bírálatok azonban Szerbia számára dicséretként hatnak, tette hozzá, mert a jövőben sem tervez az ország változtatni az álláspontján, s Kína őszinte barátja kíván maradni.

Örömmel nyugtázta, hogy a kínai befektetések listáján, az Új Selyemútként is emlegetett elképzelésben Szerbiának is meghatározó szerepe van. A szerbek és a kínaiak a történelem során együtt voltak jóban és rosszban egyaránt, tette hozzá. Megelégedéssel szólt arról, hogy egyre növekszik a kínai turisták száma Belgrádban, s kínai és szerb rendőrök együttműködve is járőröznek az utcákon, minden gond nélkül, a polgárok teljes elfogadásával. Köszönetet mondott Pekingnek a szerb szuverenitás, területi integritás elvszerű támogatásáért is. Együttérzését fejezte ki a NATO-beavatkozás során lebombázott kínai nagykövetségen elhunyt dolgozók hozzátartozóinak.

Vučić szorgalmazta a gazdasági szálak szorosabbra fűzését, s azt mondta, nem állták meg a helyüket azok a kijelentések, amelyeket sokan közöltek a múltban, melyek szerint a kínai gazdasági modell fenntarthatatlan. Mint mondta, amíg a világ más részei gazdasági értelemben leépültek, Kína fejlődött elsősorban a megállást nem ismerő munkának köszönhetően. Ehhez gratulált a kínai vezetőségnek és az ország népének.