2024. április 20., szombat

Kihelyezett pedagógus-továbbképzések

A VMPE havonta szervezi meg az összejöveteleket

A múlt hétvégén megkezdődött a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) által szervezett továbbképzések sorozata, amelyeket havi rendszerességgel tartanak majd meg az Apáczai Diákotthon Fiúkollégiumában. A továbbképzések túlnyomó többsége akkreditált. Az idei tanév első vendégelőadója dr. Duró Zsuzsa magyarországi pedagógus és tehetségkoordinátor volt, aki a tehetségfejlesztésről és tehetséggondozásról tartott előadást az érdeklődők számára.

Fotó: Juhász Judit

Fotó: Juhász Judit

Az előadást megelőzően Lukács Gabriella, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke mondott köszöntőbeszédet, ismertette az újabb lehetőségeket az idei évre vonatkozóan, ugyanis az idei iskolaévtől kezdve nemcsak központosított továbbképzéseken lehet részt venni, hanem az iskolák – igény szerint – helyi, kihelyezett továbbképzésére is jelentkezhetnek.

– Az az iskola, amely kifejezi igényét, hogy szeretne saját intézményében továbbképzést tartani, akár meghatározott előadóval és témával kapcsolatban is, számíthat együttműködésünkre, igyekszünk ezt megvalósítani. Már 15 résztvevő esetében is megoldható a kihelyezett továbbképzés – mondta Gabriella.

Természetesen, mint ahogy az eddigi években is, az idén sem maradnak el a VMPE által szervezett versenyek, úgy a GENIUS konferencia, a Gion Nándor olvasási verseny, a Suliszínház fesztivál és emellett több más, iskolások számára szervezett megmérettetés.

– Az idei év első rendezvénye a Mesemondó verseny lesz október 5-én, ennek Ürményháza ad otthont, a további programok időpontját az októberi elnökségi ülésen pontosítjuk majd – mondta Gabriella.

A pedagógusok részére szervezett továbbképzések, a diákok számára megszervezett versenyek, táborok mellett a pedagógus-egyesület csatlakozott a Járd végig! projektumhoz is, ahol a Kárpát-medence diákjai részére szerveznek többnapos, tanulmányi kirándulásokat Magyarországon.

– A hosszú távú terveink között szerepel az is, hogy lehetőség szerint minél több magyarországi egyetem vajdasági kihelyezettségének megvalósítását segítsük. Elsősorban Újvidéken szeretnénk kihelyezett felsőoktatási intézményeket létrehozni, a 3–5 éves terv részeként – mondta Gabriella.