2024. március 29., péntek

Modern mozi lesz a teátrumban

Az óbecsei Városi Színház 60 ezer eurónyi támogatásból korszerűsíti vetítési technológiáját

Az óbecsei Városi Színház 4 és fél millió dinárt nyert a Szerbiai Filmközpont pályázatán, amelyet a színház mozifelszerelésének a beszerzésére fordítanak. A projektet az óbecsei önkormányzat további 2,2 millió dinárral támogatta.

A Városi Színház vette át a mozik szerepét Óbecsén (Fotó: Fehér Rózsa)

A Városi Színház vette át a mozik szerepét Óbecsén (Fotó: Fehér Rózsa)

A vetítőeszközök korszerűsítésének a keretében új vetítővásznat, nagyobb teljesítményű vetítőgépet, 3D-s rendszert, 150 felnőtteknek és 150 gyermekeknek való 3D-s szemüveget szereznek be. A közbeszerzési eljárás lezárulása után, várhatóan jövő tavaszra kezdődnek majd a látványosabb vetítések a Városi Színház nagytermében. Zdravko Petrović igazgató elmondása szerint az új eszközöknek köszönhetően több filmet is vetítenek majd, a szokásos klasszikus filmciklusok mellett gyakrabban kerülnek majd műsorra friss alkotások is.

Tavaly a Kulturális és Tájékoztatási Minisztérium 5 millió dináros támogatásával a Városi Színház audio- és videóberendezést, valamint új világítást kapott, felújították a színház belterét is, és kitisztíttatták a nézőtéri székeket is. Az intézmény jövőre a színház tetőszerkezetének, szigetelésének és homlokzatának a felújítására fog pályázni a minisztériumnál.

Óbecsén valamikor két mozi, az Avala és a Kozara működött, utóbbira utolsóként 2002-ben került lakat, majd egy rövid ideig – ósdi technikával – a színházban tartottak vetítéseket. Már modernebb felszereléssel 2013 óta lehet újra mozizni a színházban.