Tovább forr a hongkongi nyár – üzente annak idején a Magyar Hírlap címe. A nyár elmúlott, de Hongkong maradt a nemzetközi sajtó érdeklődésének központjában. Ez a városállam ugyanis hihetetlen méretű tüntetések színhelye volt. Az első tüntetésen, március 31-én még csak 12 ezren vettek részt. A tiltakozásra konkrét okuk volt. Felháborította őket egy törvényjavaslat, amely megkönnyítette volna a vádlottak kiadását Kínának. (A sors iróniája: nemcsak Kínának adott volna könnyítést, hanem a „rebellis” Tajvannak is, és a törvényjavaslat éppen egy ilyen eset miatt készült). A tiltakozókat az háborította fel, hogy ebben a terület függetlenségének megcsorbítását látták.
A törvényjavaslatot visszavonták, de az igazi hullám csak akkor indult el, jelezve, hogy a tiltakozásnak komolyabb okai vannak. A hullám júniusban tetőzött. Június 9-én egymillió ember vonult az utcára. (Az egymilliót a szervezők mondják, a rendőrség szerint 240 ezren voltak). Majd még ezen is túltéve június 16-án már 1.7 millióan voltak. (Itt a rendőrség is elismeri az egymilliót). Eddig csak a BBC rádió mondta, hogy a tüntetések kifulladtak. Tény, hogy múlt vasárnap már csak tizenvalahány ezren voltak, és már megjelentek az kínabarát tüntetések is. Ott is volt 470 ezer résztvevő, és vasárnap már összeütközésekre is sor került a két tábor között.
Az események azért találtak osztatlan nemzetközi érdeklődésre, mert jellemzőek a jelenlegi világhelyzetre, és tanulságaik megkönnyítik bizonyos általános világjelenségek megértését. Kína elsősorban az amerikaikat hibáztatja. Egy szellemes újságíró jellemzése szerint Kína úgy viselkedik, mint egy óriás, akinek tyúkszem nőtt a lábán. Nem veszélyes, de kellemetlen. A kínaiak ugyanis azt állítják, hogy az amerikaiak közvetlenül részt vettek az események elindításában. Mert konkrétan az amerikai konzulátus képviselői tárgyaltak a hongkongi ellenzék képviselőivel. Általában pedig ott van az amerikai politikának olyan alakulása, hogy már vámháború robbant ki Kína és az USA között.
A baloldali Le Monde Diplomatique francia havilap fel is hívta a figyelmet, hogy mennyire más volt a világsajtó viszonyulása a hongkongi tüntetésekhez, mint a világ többi részén, elsősorban az Európában lezajlott tüntetésekhez. Szerinte amikor a sárgamellényesek randalíroznak, akkor azok vandálok, de amikor a hongkongi tüntetők lépnek fel hasonlóan, akkor azok szabadságharcosok.
És biztos, hogy Hongkong függetlenségét jelentősen felértékelik a kínai árut sújtó amerikai vámok. Pedig Hongkong legfeljebb csak presztízskérdés lehet a két ország viszonyában. Kínának nem olyan fontos Hongkong, hisz a hozzácsatoláskor a városállam a kínai gazdasági teljesítmény 27 százalékát jelentette, ma viszont már csak 3 százalékát, és mivel Hongkongban ott van minden nagyobb kínai vállalat, az ő termékeik is vámmentesek lennének. Washingtonnak pedig nem lényeges Hongkong függetlensége, mert az csak kiskaput nyitna a kínai árunak.
A leglényegesebb azonban, hogy nincs és nem is lehet olyan külföldi beavatkozás, amely képes egy 7.4 millió lakosú városállamban egymillió embert kivinni az utcára. Itt jutunk el odáig, hogy megállapíthassuk: a hongkongi események megkönnyítik egy általánossá vált jelenség megértését. Olyan, mintha a levegőben lenne valamilyen fertőzés számos európai államban, köztük Szerbiában is végigsöpör az egymást érő tüntetések hulláma. A politikai ellenzék ezt többé vagy kevésbé kihasználja és megpróbál belőle kormányellenes hangulatot csinálni, de a háttérben sokkal komolyabb társadalmi jelenség áll.
Az emberekben halmozódik az elégedetlenség. Elsősorban azért, mert a munka mind kibírhatatlanabb hajszává alakul át. Az életszínvonal emelkedése megállt, sőt süllyedni kezd. A munkahely mind bizonytalanabbá válik. Ráadásul a közelgő új gazdasági válságtól a klímaváltozás kellemetlenségéig annyi mindennel ijesztgetik az embereket. Tévútra ment a fejlődés. Hogy kevesebb gond legyen a fiatalokkal, igyekeztek meghosszabbítani az iskolában töltött időt. (Jön az egyetem, majd a mester, a doktorálás). Közben az évente kidobott ezrek mind nehezebben találnak munkát. Ma már a robotok fenyegetnek azzal, hogy még kevesebb munkásra lesz szükség.
Hongkong azért lett tanulságos, mert ott ezeknek a hatását felfokozza a sajátos helyzet. A város ugyanis New York után a legtöbb milliárdos lakhelye és a világ legdrágább helye. Ez azonban azzal jár, hogy 2007-től 2017-ig 273.9 százalékkal nőtt a lakbér, miközben a bérek csak 55 százalékkal nőttek. A fiatalok mind nehezebben szakadhatnak el a szülőktől. És Hongkongban 1900 dollár havi kereset a szegénységi küszöb, az alatt azonban 1.37 millió ember él, és szegénynek lenni Hongkongban sem könnyű.
Az, hogy a tüntetések hulláma kifullad, szintén természetes jelenség. A francia fiatalok 1968-as forradalma örök tanulságul hagyta az emberiségnek, hogy Párizsban egymillió ember tüntetett De Gaulle ellen, és alig egy hétre rá egymillió tüntetett mellette. Ez alatt az egy hét alatt nem történt semmi különös. Csak Párizsban egy hétig nem vitték el a szemetet, és az embereknek egyszerre elegük lett a forradalomból. Itt is aránylag kisebb hatású volt, hogy megszállták a repülőteret és több mint kétszáz járatot le kellett mondani. De ha egy kis államnépességű városban leállítanak öt metróvonalat, akkor már sokaknak emlegetik a mamáját. Ha ez a demokrácia, akkor nem kérek belőle – jönnek a nyilatkozatok.
