2024. április 20., szombat
IZRAELI VÁLASZTÁSOK

Netanjahu vetélytársával szövetkezett volna, de...

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, a kormányzó jobboldali Likud párt elnöke „egységkormány” megalakítására tett javaslatot tegnap Beni Ganznak, az ellenzéki centrista Kék-fehér párt elnökének, akinek egyik legfőbb választási ígérete pont az volt, hogy nem lép be olyan kormányba, amelyet Netanjahu vezet. Ganz azt mondta, nemzeti egységkormányt nem lehet trükkökkel létrehozni, és bejelentette, liberális nemzeti egységkormány létrehozására törekszik, amelyet ő vezetne. Erre reagálva Netanjahu azt mondta, meglepte és csalódást okozott neki az elutasítás.

Előzőleg Netanjahu a keddi előrehozott parlamenti választások nyomán kialakult patthelyzetre utalva közölte azt is, ellenzi, hogy az idén harmadszor is választásokat tartsanak. A választásokon sem a jobb-, sem a baloldal nem szerzett többséget, és nem tud egyedül kormányt alakítani. A Kék-fehér pártnak 33, a Likudnak pedig 31 képviselője lesz a 120 fős kneszetben, és egyik tömbnek sincs többsége.

Netanjahu Ganzhoz intézett felhívásával egy időben az összes jobboldali frakció aláírt egy megállapodást, amelyben kijelentették, hogy csakis Netanjahu vezette kormányba lépnek be, és csakis együtt tárgyalnak és lépnek be egy jövendő koalíciós kabinetbe. Ezzel a lépéssel a miniszterelnök megpróbálja megakadályozni, hogy Ganz sikerrel járhasson, amennyiben Reuven Rivlin őt kéri fel kormányalakításra.

Móse Jaalon, a Kék-fehér párt vezető politikusa Netanjahuval kapcsolatban az egységkormányról kijelentette: „vele nem fog menni”, mert személye árt a Likudnak, a nemzeti tábornak, Izraelnek. Jaalon felszólította a kormányfőt, hogy vonuljon vissza. „Nem nyűgözött le bennünket Netanjahu jobboldali pártokkal kötött megállapodása, melynek nincs jogi ereje, és bármelyik fél bármikor kiléphet belőle” – tették hozzá a jobboldali vallásos tömb egyezségére utalva.

Jaír Lapid, a Kék-fehér párt második embere Twitter-üzenetben leszögezte, hogy csak akkor lesz egységkormány, ha Netanjahu visszavonul. Lapid közölte, pártja kormányt alakítana mindenkivel, aki úgy gondolja, hogy „eljött a polgári házasság ideje”, meg kell szüntetni a boltok szombati nyitva tartását tiltó törvényt, támogatja a szombati közösségi közlekedést, aki a korrupció ellen van, valamint meg akarja változtatatni a választási törvényt úgy, hogy ne lehessen háromhavonta választásokba rángatni az országot.

A keddi voksolás eredményeként a mérleg nyelve az Avigdor Liberman vezette Izrael a Hazánk párt lett, amely bejelentette, hogy csakis a két nagy pártot tömörítő világi egységkormányt támogat, amelyet nem „zsarolhatnak” az ultraortodox vallásos pártok.

Ganz a választási programjában szintén egységkormány felállítását ígérte, de egy Netanjahu nélküli Likuddal, és az ultraortodox vallásos pártok nélkül. Netanjahu szűk, csak jobboldali és vallásos pártokból álló koalíciót ígért választóinak a kampány idején.

Beni Ganz és Benjámin Netanjahu tegnap reggel találkozott és kezet fogott egymással a Simon Peresz volt államfő és miniszterelnök halálának harmadik évfordulójára rendezett megemlékezésen.

Felhívásával Netanjahu nyomást akar gyakorolni Ganzra, és rá akarja hárítani a felelősséget az új kormány megalakításának esetleges kudarca és egy újabb, harmadik választás kiírása miatt.

Az izraeli törvények szerint a hivatalos és végleges választási eredmények bejelentése után a pártok frakcióinak képviselői egyenként javaslatot tesznek az új miniszterelnök személyére az államfőnél, ő pedig majd azt bízza meg kormányalakítással, akinek a legnagyobb esélye van a stabil kabinet létrehozására.

Erre a jelöltnek 28 nap áll majd rendelkezésére, de a határidő tizennégy nappal meghosszabbítható. Rivlin a szeptemberi választások előtt kijelentette, hogy ezúttal nem fogja automatikusan meghosszabbítani a kabinet megalakítására rendelkezésre álló időt.

Legutóbb április 9-én rendeztek parlamenti választásokat Izraelben, amely után az államfő Benjámin Netanjahut kérte fel kormányalakításra. Ő azonban a hosszabbítás után sem járt sikerrel, ezért kezdeményezte a kneszet feloszlatását és új választások kiírását.