2024. március 29., péntek

Az utolsó munkavacsora Mogherinivel

Vasárnap és a jövő héten New Yorkban tárgyal a szerb államfő

A Nyugat-Balkán államainak vezetőit fogadja vasárnap este munkavacsorán New Yorkban Federica Mogherini, az Európai Unió leköszönő külügyi főbiztosa. A Tanjug hírügynökség információi szerint a hétfőn induló New York-i ENSZ Közgyűlést megelőzően tartják meg a találkozót, melyen minden bizonnyal részt vesz Aleksandar Vučić szerb államfő is, aki mai nyilatkozatában arról beszélt, hogy „számos találkozója lesz” ebben a világvárosban. Azt is előrevetítette, hogy valamennyi tárgyalása nagyon nehéznek bizonyul majd, mert Koszovó képezi várhatóan mindegyiknek az elsődleges témáját. Az Egyesült Államok továbbra is a korábbi álláspontját hangsúlyozza majd, s Koszovó függetlenségének az elismerését szorgalmazza, de Szerbia továbbra is azt teszi, amit eddig: ismerteti saját álláspontját, mely szerint nem veszíthet el mindent úgy, hogy ne kapjon cserébe semmit. Örömmel nyugtázta, hogy Angela Merkel német kancellárral is ismét beszélgethet az ENSZ Közgyűlésének margóján.

Koszovó kérdésének rendezése kapcsán kiemelte, Szerbia számos hibát követett el a múltban, elveszítette a háborút, határt helyezett Jarinje és Brnjak mellé, nemzetközi bírósággal mondatta ki, hogy nem számít jogellenesnek a függetlenség kikiáltása. A külpolitika hibái voltak ezek, amelyek nem múlhatnak el következmények nélkül, értékelte Vučić.

A koszovói választásokkal kapcsolatban is aggodalmának adott hangot: az albán fél azon dolgozik, hogy szinte teljesen ellehetetlenítse a Szerb Lista szereplését és jó eredményét. Saját szerb listákat hoznak létre, ezekkel próbálják gyengíteni a belgrádi támogatást élvező hivatalos listát. Úgy értékelte, de bízik benne, hogy az elképzelések nem járnak végül sikerrel. Lesz miről tárgyalni New Yorkban, közölte, hisz szerinte a régióban egyre bonyolultabb a helyzet.