2024. április 20., szombat

Kötött holmi és ágynemű az újszülötteknek

A szenttamási Ruka spasa egyesületnek ez volt az idén a harmadik ilyen jellegű akciója
Paraczky László felvétele

Paraczky László felvétele

A szenttamási Ruka spasa Egyesület az önkormányzat támogatásával a minap fogadást rendezett azon fiatal nők részére, akik az utóbbi három hónapban lettek édesanyák. A kézimunkázással foglalkozó, főleg nőket tömörítő egyesület tagjai újra 35 babának ajándékoztak a műhelymunkáik alkalmával, minőségi fonalból készült kötött holmit, elsősorban sapkát, zoknit, kesztyűt, az önkormányzattól pedig minden baba egy-egy komplett minőségi ágyneműt, azaz párnát, lepedőt és paplant kapott. Az egyesületnek ez volt az idén a harmadik ilyen jellegű akciója, és mint a helyszínen hallottuk, az év végéig még egyet terveznek. Az újszülöttek szüleinek és a vendégeknek Radivoj Paroški polgármester elmondta, az önkormányzat lehetőségeihez mérten továbbra is segíteni fogja a gyerekeket és a fiatal szülőket. − Az önkormányzat a különböző programokon és projekteken keresztül továbbra is arra törekszik, hogy mindenben támogassa a legkisebbeket. Ide sorolható az ingyenes tankönyv, a diákbusz, az uzsonna biztosítása, a nyaralások, a nehéz szociális helyzetben élő családok támogatása, a többgyermekes családtámogatás és nem utolsósorban a fiatal házasok támogatása. A Ruka spasa Egyesület hasonlóképpen folyamatosan támogatja a gyerekeket és a szenttamásiakat. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a natalitás a jövőben emelkedni fog. Savka Lazić, az egyesület elnöke megköszönte a tagok segítőkészségét, hiszen mint mondta, rengeteget kell dolgozni, mire egy-egy kötött holmi elkészül, amit azután odaajándékoznak az újszülötteknek.

− Minden úgy alakul, ahogyan elterveztük, és ennek nagyon örülök. Köszönet a szenttamási önkormányzatnak, hogy támogatja munkánkat, s ezáltal csökkenti a fiatal szülők kiadásait – mondta az egyesület elnöke.