2024. április 20., szombat
EURÓPA-LIGA

Barcelonában a Zöld Sasok

A második számú katalóniai csapat otthonában, az Espanyol vendégeként kezdi meg ma este (21 óra) az Európa-ligát a Ferencváros. Szerhij Rebrov hatalmas lépést tett meg a Fradival, amely 15 év után játszhat ismét európai klubtorna csoportkörében, és az ukrán mester elmondta, meg akarják becsülni a kivívott lehetőséget. A Ferencváros 15 évig nem ért el komoly európai kupasikert, nem szerepelt a csoportkörben, így az Európa-liga-részvétel nagy eredménynek, nagy sikernek számít. Ebben a csoportban minden csapat nagyon erős, de dolgozni és harcolni fogunk minden pontért” – fogalmazott a szakember, elárulva, kellő mennyiségű információjuk és videóanyaguk volt, hogy felkészüljenek az Espanyol ellen. „Az Európa-liga egy hosszú és izgalmas sorozat, a szurkolóink is nagyon várják a meccseket” – tette hozzá.

Az FTC számára valóban minden pont számíthat, hiszen a H csoportban a magyar és a spanyol gárda mellett a CSZKA és a Ludogorec kapott helyet. Első pillantásra a spanyol és az orosz csapat emelkedik ki, de egy-két meglepetéssel azonnal nyílttá válhat a továbbjutók kérdése.

Megoldható feladat Belgrádban

Hazai pályán kezdi meg a csoportkört a Partizan, amely az L csoport 1. fordulójában a holland AZ Alkmaart látja vendégül (21 óra). Savo Milošević fiai egy szezon kihagyás után bizonyíthatnak újra az El főtábláján. Belgrádban igazi ki-ki meccsre számíthatunk, amelyen könnyen lehet, hogy egyetlen találat fog dönteni, ugyanakkor a hollandokra jellemző gólzáporos csata is bekövetkezhet – az Alkmaar a hétvégén 5:1-es kiütéssel hangolt Európára. A Partizan a Szuperligában a Proleter otthonából hozta el a három pontot 3:0-val. A két fél a 2015/16-os idényben már találkozott az El csoportkörében, akkor mindkétszer a szerbek diadalmaskodtak.

A fekete-fehérek számára azért is nagy jelentőséggel bír a találkozó, mert a kvartettet a végső tornagyőzelemre is esélyes Manchester United fémjelzi, az angol gigász mögötti kiadó helyre pedig három hasonló erejű gárda pályázik – a Partizanon és az AZ-n kívül a kazah Astana kapott helyet a négyesben. A csoport másik összecsapásán a Vörös Ördögök az Astanát fogadják.

Este érdemes lesz még néhány kisebb-nagyobb európai rangadóra odafigyelni, ilyen lesz a Frankfurt–Arsenal, a PSV–Sporting és a Rangers–Feyenoord összecsapás, míg a többi jobb nevű csapat közül a Lazio a Kolozsvárral, a Sevilla a Qarabağgal, a Roma a Başakşehirrel, a Porto pedig a Young Boysszal játszik.