2024. április 19., péntek
IZRAELI VÁLASZTÁS

Bénító egál

Sem a Likud, sem a Kék-fehér párt nem tud kormányt alakítani

Sem a jobboldali kormányzó Likud, sem az ellenzéki centrista Kék-fehér párt nem tud kormányt alakítani Izraelben a keddi parlamenti választási eredmények alapján. A szavazatok kilencvenkét százalékos feldolgozottsága alapján a két legnagyobb párt harminckét-harminckét mandátumot szerzett a százhúsz tagú kneszetben.

Eszerint Benjámin Netanjahu, a Likud vezére bizonyosan nem tudja létrehozni a szövetségeseiből álló újabb koalíciót, és nincs elég ereje a kneszet ismételt feloszlatására sem, ahogy az áprilisi választások után volt.

Netanjahu éjszakai beszédében azt mondta, erős, stabil és cionista kormány kell, de nem részletezte, hogy mit ért ez alatt. Hangoztatta azt is, hogy arabok nem lehetnek részei a kormánynak. A tömeg szónoklata alatt azt kiabálta, hogy nem akarnak egységkormányt.

Beni Ganz, a Kék-fehér párt vezetője óvatosan bizakodó volt, s türelmet kért a párt éltetőitől. Máris megkezdte a koalíciós tárgyalások előkészítését, és közölte: tárgyal az összes párttal, és egyik első lépéseként felhívta az Egyesült Arab Lista vezetőjét.

A mérleg nyelve, az előzetes várakozásoknak megfelelően, a kilenc parlamenti helyet szerzett Avigdor Liberman lesz, aki korábbi ígéretéhez hűen bejelentette, hogy szerinte csakis egységkormány jöhet létre, amelyben pártjával ő is szerepet vállal.

Izraelben nagy jelentőséget tulajdonítanak a 3,25 százalékos kiesési küszöb körüli pártoknak, mert bejutásuk, illetve kívül rekedésük döntő befolyással volt a politikai térkép kialakulására.

Jelenleg úgy tűnik, bejutott mind a két baloldali kisebb párt, a Demokratikus Tábor és a szociáldemokrata Munkapárt-Híd választási szövetség is, kívül maradt viszont a nyíltan arabellenes Zsidó Hatalom (Ocma Jehudit).