2024. április 20., szombat

Párbeszéd a párbeszéd után

A haladók és a szocialisták konkrét javaslatokat kínáltak fel az ellenzéknek

A hatalmi–ellenzéki párbeszéd keretében ma megtartott hatodik, és egyben utolsó, kerekasztal-beszélgetés a korábbiakhoz hasonlóan szinte teljes egészében az ellenzék részvétele nélkül zajlott. Utóbbiak többnyire a harmadik és a negyedik találkozót követően vonultak ki a tárgyalásból, mivel értékelésük szerint a Szerb Haladó Párt köré tömörülő hatalomnak nem áll szándékában minden politikai szereplő számára egyenlő feltételeket biztosítani a soron következő parlamenti választások tekintetében. A párbeszéd során a felek eddig elsősorban a médiaszféráról, a választói névjegyzékekről és a választási kampány finanszírozásáról egyeztettek, míg tegnap a választójogról volt szó. A hatalmat az SZHP és a Szerbiai Szocialista Párt tisztségviselői képviselték, míg az ellenzéket a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének, a Sulejman Ugljanin vezette sandžaki Demokratikus Akciópárt és a Szabad polgárok mozgalmának képviselői. Utóbbi politikai tömörülés az ötödik, múlt héten megtartott találkozót bojkottálta, most viszont visszatért a tárgyólasztalhoz.

Fotó: Beta

Fotó: Beta

A civil szférát a kerekasztal-beszélgetéseket szervező Nyílt Társadalom Alapítvány, továbbá a Transzparens Szerbia, a CRTA, a CeSID, valamint a Városok és Községek Állandó Konferenciája képviselték. A Köztársasági Ügyészségnek is meghívót küldtek, az azonban nem képviseltette magát az összejövetelen.

A HALADÓK JAVASLATAI

Nebojša Stefanović, az SZHP magas rangú tisztségviselője és az államvezetés–EBESZ együttes választási-munkacsoportjának az elnöke a kerekasztal-beszélgetést követően a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy a résztvevőknek bemutatta az SZHP és az SZSZP a választások feltételei jobbá tételének céljával megfogalmazott intézkedésjavaslatait. Ezek a javaslatok nem véglegesek, kiegészítésük hétfőn várható, a haladók és koalíciós partnereik újabb egyeztetését követően, mondta Stefanović az N1 Tv hírösszeállítása szerint.

Az állami tisztségviselők tisztségviselői minőségükben nem vehetnének részt a kampányban, továbbá szigorúan tilos lenne visszaélni az állami erőforrásokkal a kampány céljaira, emelt ki a javaslatok közül néhányat Stefanović, hozzátéve, hogy az intézkedésjavaslatok legtöbbjét a civil szféra indítványait figyelembe véve dolgozták ki. Stefanović azt is bejelentette, hogy a REM Tanácsa hamarosan teljes összetételben fog működni.

VÉGREHAJTÁSI HATÁRIDŐK

A Beta hírügynökség jelentése szerint Milan Antonijević, a Nyílt Társadalom Alapítvány igazgatója megerősítette, hogy a kerekasztal-beszélgetés résztvevői kézhez kapták a hatalmi pártok javaslatát, amelyben pontosan felsorolják, hogy milyen törvénymódosításokat terveznek megejteni annak érdekében, hogy minden politikai szereplő számára kedvezővé váljanak a választások feltételei. Minden intézkedésjavaslattal kapcsolatban határidőket vázoltak fel, bizonyos intézkedéseket 30 nap alatt lehet végrehajtani, másokat 60 nap alatt, taglalta Antonijević, mondván, hogy a dokumentumot azoknak a pártoknak is továbbítják, amelyek nem vettek részt a párbeszédben.

– A dokumentum egyik alapvető jellemzője az, hogy a kormány a hatályos törvények végrehajtásának a kötelességére emlékezteti az egyes minisztériumokat, ez pedig arra utal, hogy a kormány álláspontja szerint a törvényeket nem hajtják végre következetesen. Ez értékelésem szerint előrelépés az eddigiekhez képest – foglalta össze benyomásait Antonijević, aki sikeresként értékelte a 45 nappal ezelőtt kezdődő és most fejeződő párbeszédet. Azt is közölte, hogy amennyiben igény mutatkozik rá, eddigi házigazdaként a Belgrádi Egyetem Politikatudományok Kara a továbbiakban is várja a párbeszédre hajlandó politikai tömörüléseket.

AZ EP IS RÉSZT VEHET A PÁRBESZÉDBEN

A Stefanović által részletezett javaslatokra a Szabad polgárok mozgalma reagált elsőként, elégedettségének adván hangot. Petar Miletić, a mozgalom elnökségi tagjának elmondása szerint a dolgok jó irányba mozdultak ki a holtpontról, ezért a tömörülés egyelőre elnapolja a döntést a választások bojkottjáról. Miletić ehhez azt is hozzáfűzte, hogy erről addig biztosan nem döntenek, amíg be nem fejeződik az Európai Parlament közvetítésével kezdődő párbeszéd a hatalom és az ellenzék között.

Sergej Trifunović, a Szabad polgárok mozgalma elnökének augusztus végi javaslatára reagálva Maja Gojković, a szerbiai képviselőház elnöke megerősítette, hogy a pluralitás erősítésének és a parlamenti párbeszéd ismételt kialakításának a céljával örömmel fogadná az Európai Parlament és David McAllister, az EP volt szerbiai jelentéstevőjének, az EP Külügyi Bizottsága jelenlegi elnökének a részvételét, illetve közvetítését a hatalmi–ellenzéki párbeszédben. Erről elmondása szerint írásban tájékoztatta McAllistert. Ennek a párbeszédnek a keretében az első összejövetelekre október 9-én és 10-én kerülhet sor, mondta Maja Gojković, kiemelvén, hogy a találkozókra minden parlamenti politikai pártot meghívnak, a dialógus későbbi fázisában pedig a szakértők részvételére is számítanak.

Ha az ellenzék nem kezdett volna kampányt a választások bojkottjának tekintetében, a hatalom biztosan nem hívta volna meg az EP képviselőit, véli Zoran Lutovac, a Demokrata Párt elnöke, majd azt is kiemelte, hogy szerinte az lenne a legcélszerűbb, ha az ellenzék részt venne az EP közvetítésével zajló párbeszédben, de ezzel párhuzamosan továbbra is a választások bojkottja mellett kampányolna, mert szerinte kifejezett és folyamatos nyomásgyakorlásra van szükség.