2024. március 29., péntek

Csúcsra érhet az arany

Akár már az idén, de jövőre valószínűleg új csúcsra emelkedhet az arany ára a nemzetközi piacon. A véleményt egyre több elemző osztja.

Szerintük a jelentős árfolyamváltozást az amerikai–kínai kereskedelmi háború kiszámíthatatlan fordulatai, a világban egyre növekvő recessziós félelmek és az alacsony kamatok idézhetik elő. A folyamatot felgyorsíthatja, ha az egyre kiélezettebb globális devizaháborúban az amerikai kormányzat gyengíti a dollár árfolyamát, s erre a többi szereplő is hasonlóképpen reagál. Ebből a leértékelési versenyből végül az arany kerülhet ki győztesen.

Az Arany Világtanács szerint a jegybankok 2019 első felében összesen 374 tonna aranyat vettek, 57 százalékkal többet, mint 2018 azonos időszakában. Ilyen mértékű beszerzésre ebben az évezredben most szánták rá magukat először. A kínai központi bank csak júliusban tíz tonna aranyat vásárolt, ami azért figyelemfelkeltő, mert Kína a világ legnagyobb aranykitermelő országai közé tartozik, ráadásul augusztusban jelentősen lazított az arany importjára vonatkozó korlátozásokon is. (A kínai központi bank szinte már lóhalálában vásárolja föl a nemesfémet.). A lengyel jegybank azonban mindegyik vetélytársát felülmúlta az első félévben, azzal, hogy a legtöbb aranyat vásárolta: csaknem 99,5 tonnával növelve tartalékait. A második helyezett orosz központi bank 94 tonna arannyal bővítette készleteit ugyanezen időszakban, Kína pedig (harmadikként) 74 tonnával.

Moszkva az aranyra immár a geopolitikai önállóság eszközeként tekint, s ezzel a politikájával összhangban folyamatosan adja el amerikai államkötvényeit.

Egy szakmai felmérésből kiderült, hogy a megkérdezett jegybankok 11 százaléka növelni akarja aranytartalékait a következő 12 hónapban. A tervezett vásárlásokat nem csak az amerikai–kínai vámháború kiszámíthatatlansága, a recessziós félelmek vagy az alacsony kamatok serkenthetik, hanem az egyéb gazdasági kockázatok, amelyek kedvezőtlenül befolyásolhatják a tartalékdevizák árfolyamát.

A legújabb elemzések arra utalnak, hogy az évezredek óta kulcsfontosságú értékmegőrzőnek tekintett nemesfém (unciánkénti) ára viszonylag rövid idő alatt elérheti, sőt meghaladja az eddigi legmagasabb csúcsát, amelyre még az évtized elején kapaszkodott föl. A rekordot 2011 nyarán érte el, amikor az árfolyam valamivel túlszárnyalta az 1900 dollárt is.

Az intézményi befektetők és a jegybankok ezért már most igyekeznek minél több aranyat felhalmozni.

Elképzelhető persze az is, hogy az ismét felkapott nemesfém árának emelkedése hirtelen megtorpan, sőt jelentősen visszaesik. Ha ugyanis a jövő novemberben esedékes egyesült államokbeli elnökválasztásig befejeződne az amerikai–kínai vámháború, már az is elég lenne az árfolyam lefékeződéséhez. Ebben az esetben az aranyár nem haladná meg az 1550 dollárt. Erre azonban jelenleg csak kevesen mernek fogadni.