2024. április 20., szombat
BIRKÓZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, NUR-SZULTAN

Új csillagok születtek

Lőrincz Tamás harmadik próbálkozásra végre a dobogó tetejére állhatott, Kenicsiro Fumita 23 évesen vált felnőtt világbajnokká

Kenicsiro Fumita személyében új csillag született felnőtt kötöttfogásban! Azt már a hétfői versenynap után tudni lehetett, hogy tűzijáték lesz a 60 kg-os döntőben, hiszen a címvédő orosz Szergej Emelin a 2018-as U23-as világbajnokkal, az említett – és még mindig csak 23 éves – japánnal csapott össze, s ha visszaemlékezünk a tavalyi versenyévre, a felnőtt-világbajnokságon Emelin a fináléban 10:1-re győzte le a moldovai Ciobanut, de Fumita is ilyen arányban verte meg az azeri Mammadovot a bukaresti U23-as vb-n. Tegnap aztán beigazolódott a jóslat, s azután, hogy Emelin kétszer is megpörgette ellenfelét, és 5:0-ra vezetett, a fiatal távol-keleti megelégelte a dolgot, a hátára borította a felnőtt világbajnokot, s frissen-gyorsan további 6 pontot csinált rajta, s ezzel már 10:5-re vezetett! A második menetben az orosz már nem tudott újítani, Fumita korát meghazudtoló tapasztalattal védett mindent, így trónfosztásra került sor, s biztosak lehetünk abban, hogy a japán a tokiói olimpián is főszerepet játszik majd.

Magyar szempontból is volt miért izgulni, hiszen Lőrincz Tamás Párizs és Budapest után zsinórban harmadszor verekedte be magát a döntőbe, s mivel az általa legyőzött kazah Dilmukhamedov előzőleg „tisztára mosta előtte az utat” (Roman Vlaszovot és Nemes Viktort győzte le), erősen hittünk benne, hogy végre meglesz neki a világbajnoki arany is, hiszen a svéd Bjuberg Kessidis mégis a legyőzhető kategóriában sorolandó a 77 kg-os súlycsoportban. Az is volt! Tamás az első parterre-helyzetet mindjárt kihasználta, s fordított fogásból megforgatta ellenfelét, aki egy pillanatban visszatámadt, de megsemmisítették akcióját, s a magyar újabb pontokat ért el ellene, így már az első menetben lezárta az ügyet. Tapasztalt versenyzőről lévén szó, Tamás csillaga már régen ragyog a kötöttfogás egén, de végre ebben a súlycsoportban koronázta meg pályafutását. A magyar kötöttfogású válogatott így továbbra is az egyik legjobb a világon, hiszen Tamás aranya mellett öccse, Viktor ezüstöt nyert, Korpási Bálint pedig bronzérmes lett.

A kötöttfogású programot a 130 kg-os döntő zárta, amelyben a török Riza Kayaalp toronymagas esélyesnek számított, mert a kubai Oscar Pino Hinds azért még zöldfülűnek számít a nehézsúlyúak között. A török igazolta a várakozásokat, s 9 (!) Európa-bajnoki címe mellé a 4. világbajnoki aranyát is megszerezte.

A nőknél is megindultak a küzdelmek. Magyar részről Dénes Mercédesz (53 kg) lépett szőnyegre, de a selejtezőben a dél-koreai Kim felett aratott 6:1-es győzelme után a nyolcaddöntőben 6:2-re kikapott a fehérorosz Kaladzinszkajától, és kiesett. A nap (női) sztorija az 50 kg-ban volt, ahol a kínai Sun Janan igazi ünneprontó lett, hiszen a negyeddöntőben 13:12-re (!) legyőzte a szám egyik fő esélyesét, a japán Juki Iriet, aki tegnap ünnepelte a 27. születésnapját. Régi ismerősök ők, de a japán az utóbbi években rendre legyőzte a kínait, így például az idei Ázsia-bajnokságon is, amelyet ráadásul Kínában rendeztek meg. Sun öröme azonban nem lehet teljes, mert az elődöntőben 6:4-re kikapott az azeri Marija Sztadniktól…

Világbajnokok, 60 kg: Kenicsiro Fumita (Japán). 77 kg: Lőrincz Tamás (Magyarország). 130 kg: Riza Kayaalp (Törökország).