2024. március 29., péntek

A híd után felüljáró épül

A tervek szerint másfél éven belül adják át a nagybecskereki kerülőutat

Jó ütemben halad a nagybecskereki kerülőút harmadik szakaszának az építése, a késések minimálisak, jövő év tavaszán pedig remélhetőleg elkezdődik a munkálatok záró szakasza is – hallottuk ma Čedomir Janjić polgármestertől az építőhelyeken tett látogatása alkalmával.

Az időjárás kedvez az útépítőknek (Fotó: Kecskés István)

Az időjárás kedvez az útépítőknek (Fotó: Kecskés István)

Ha minden a tervek szerint zajlik, akkor az 1991 óta épülő nagybecskereki kerülőutat másfél éven belül átadják rendeltetésének. A munkálatok 2008 óta szüneteltek és a mostani szakaszának a beruházója a Szerbia Utak Közvállalat, a kivitelező pedig az Energoprojekt és a lazarevaci Bauwesen építési vállalat.

A munkálatok jelenlegi szakaszában 3,7 kilométer hosszúságú út épül. A legfontosabb feladat pedig a Béga-híd megépítése lesz, az egykori Proleter szőnyeggyár közelében. Három évtized után ez az első híd, amelyik a Bégán épül. A városnak jelenleg tíz hídja van a folyón.

A beruházás értéke meghaladja a 423 millió dinárt. Elsősorban köztársasági beruházásról van szó, de a város költségvetéséből is támogatják a munkálatokat. A polgármester a Szentmihályi úton levő körforgalomnál tekintette meg a munkálatokat. Mint elhangzott, némi késésben vannak a távvezeték kihelyezése miatt, de az nem befolyásolja lényegesen a határidők betartását. Jól haladnak a Béga-híd építésével is. A tartóoszlopok nagyobb része elkészült és a felszerelésüket október közepén tervezik elvégezni.

– Folyamatban vannak az előkészületek a kerülőút építésének a negyedik, bejező szakaszára is. A 3,6 kilométeres szakasz legfontosabb létesítménye pedig egy felüljáró megépítése lesz. Párhuzamosan folyik az építési parcellák kisajátítása és bízom abban, hogy a jövő év elején a munkálatok záró szakasza is elkezdődhet – nyilatkozta a polgármester.

A 15 kilométeres kerülőútnak eddig 7,5 km-es szakasza készült el. Az útsáv szélessége 7,70 méteres, az útpárkány pedig másfél méteres. A kerülőúton a megengedett legnagyobb sebesség 100 km/h lesz. A tervek szerint a kerülőút egyik vége az újvidéki, a másik pedig a belgrádi négysávos utakkal lesz kötve.