Aki az elmúlt napokban Palicson járt a Férfistrandon, jó eséllyel találkozott egy öttagú hattyúcsapattal. Az egyelőre még szürke tollazatú fiatal madarak javarészt a tavon ringatóznak, vagy a vízben brutykálnak, ám olykor bátran kisétálnak a vízből és felfedező útra indulnak a sétányon. Némelyikük annyira merész, hogy a vízparti étterem teraszhelyiségét is megközelíti. A járókelőket kíváncsian nézegetik, sőt, jámboran pózolnak a telefonjaikat kattogtató sétálóknak, ám a sétányra tévedő kutyákat már kevésbé szimpatizálják. Egy gazdájával futó kutyusra például igencsak haragosan rásziszegtek, hangjukkal emlékeztetvén arra, hogy a hattyúk a ludak rokonai.
Az Európa legnagyobb részén előforduló hattyúállomány valójában hibrid, azaz félvad állomány, tudtuk meg Hulló István biológustól, akit arról kérdeztünk, hogy mennyire számít egyedülálló élménynek hattyúkkal találkozni a Palicsi-tó környékén.
(Fotó: Pesevszki Evelyn)
– Az őshonos hattyúk kipusztultak, ám az utóbbi időben az elvadult tavak környékén az állomány annyira megerősödött, hogy manapság akár ismét csak vad hattyúkról beszélhetünk, nem kizárólag a korábbi évszázadok során háziasított és a vadon élő állatok hibrid változatáról. Ezek Európa nyugati részéből érkeztek a Kárpát-medencébe. A sors úgy hozta, hogy annak idején, 1984-ben, éppen én bizonyítottam a vadon élő hattyúk ismételt jelenlétét Szerbiában. Az is érdekes véletlen, hogy akkor Palicson bukkantunk egy pár fészkére. Azóta a hattyúk rendszeresen költenek Palicson, elsősorban a víztisztító alatti, nyugati ágon, ott, ahol kisebb-nagyobb szigetek jellemzőek. Ezek a madarak megszokták az ember jelenlétét, már csak azért is, mert többen etették és etetik őket, korábban egyes tanyákon úgy tartották őket, mint a libákat. Voltak időszakok, amikor 70–80 madár is volt a tavon, ám mostanában nem látok annyit. Persze a hattyúk kapcsán azt sem szabad elhallgatni, hogy meglehetősen agresszív madarakról van szó, és fészkük környékéről elüldözik az őshonos libákat, valamint kacsákat. Ludason, de Palicson is gond volt, hogy az őshonos nyári lúd addig nem tudott költeni, amíg hattyúk éltek a környékén. Emellett azt is tudni kell, hogy nagyon érzékenyek a vírusokra – taglalta Hulló István.
A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy akármennyire tetszetős a többség számára a hattyú külleme, érdemes óvatosan megközelíteni, vagy etetni őket, mivel például a hím hattyú igencsak erőset képes ütni a szárnyával. Mint azt Hulló István hozzátette, egyébként egyáltalán nem kellene etetni őket, még télen sem. Az etetésnek mindig is elsősorban oktató-nevelő jellege volt, amely azt hivatott tudatosítani, hogy a természetet szeretni és óvni kell, emelte ki a szakember. Néhány madárfaj kivételével az etetés inkább káros, mintsem hasznos, a vízimadarak tekintetében pedig különösen ártalmas, nyomatékosította Hulló István.
A beszélgetés folytatásában arról hallhattunk, hogy a hattyúk elsősorban mocsarasodásra hajlamos tavakban érzik jól magukat, hiszen fő eledelük a tócsagaz. Utóbbi a hínárok egy fajtája, és képes annyira elszaporodni, hogy a vízfelület teljes egészét beborítja. Ma már szinte minden tónak, vagy csatornának megvan a maga hattyúpárja.
Az írás bevezetőjében említett öt madár méretükre és tollazatuk színére való tekintettel idén kelt ki. Hulló István elmondása szerint a hattyúk korán költenek, valamikor márciusban. Az egy fészekből származó madarak az első évben élnek csapatban, majd a következő tavasszal párt keresnek maguknak és ekkor felbomlanak a csapatok.
