2024. március 28., csütörtök
MAGYARKANIZSA

Hét Kanizsa Feszt, hét kopjafa

Nemes munkába fogtak szombat délelőtt a fesztivál szervezői, akik a helyszínen, a magyarkanizsai vásártéren leásták azt a hét kopjafát, melyek a Kanizsa Feszt ideje alatt készültek. Minden évben egy, több ember keze nyomát magán viselve, lenyomatot hagyva az utókornak, és talán egyszer azt is megélhetik, hogy ezek az emlékek körbeérik a vásárteret. Forró Lajos fő szervező is aktívan kivette részét a munkából, de nemcsak szombaton, hanem az elmúlt évek alatt is, és nemcsak a szervezésben, hanem, mint mondta, mindegyik fába ő is egy kicsit belefaragott. Az első kopjafa férfi motívumokat hordoz, a második nőieket, a többi pedig mindig a helyszínen alakult ki, több ember keze munkája által.

Jenei Klementina felvétele

Jenei Klementina felvétele

– Régóta dédelgetett álmom, hogy egyszer állni fognak ezek a kopjafák, amelyeket minden Kanizsa Feszten közösen faragtunk, a fafaragók irányításával. A gyerekektől kezdve a felnőtteken át ezt többen meg is tették. Most jött el az ideje, hogy megmutassuk a nyilvánosságnak, ezért 2019-re esett a választás, hogy az eddig elkészülteket ki is helyezzük, a Kanizsa Feszt végleges helyére – mondta Forró Lajos, aki azt is hangsúlyozta, hogy szerinte az idei volt az eddig legjobban sikerült fesztivál, mind tartalmilag, mind pedig abban, hogy milyen széles tömeg igényeinek felelt meg. –  Fontos dolognak tartom a kopjafaállítást is, mert úgy gondolom, szükség van arra, hogy egy-egy rendezvény adjon hangot magáról, hagyjon nyomot maga után, tárgyi emlékekkel is akár, ha ezt meg lehet valósítani, márpedig a Kanizsa Feszten meg lehet. Minden kopjafának lelke van, magában hordozza az adott évet. Idén a gyerekek is belefaragtak, hiszen nekik is igyekeztünk érdekes programokat szervezni, ami úgy tűnik, sikerült is, hisz például az Alma Együttes koncertjén hatalmas tömeg gyűlt össze. Ezt megígérem, hogy folytatjuk. Azt is kijelenthetem, így a hetedik után, hogy száz százalékig az útjára lelt a fesztivál, megvan az az út, amit követnünk kell, akár zeneileg, akár az összes többi tartalmat tekintve – mondta a szervező. Az idei fesztivál alkalmával mintegy tizenötezer látogatójuk volt, így hát felmerül a kérdés, hogyan tovább...

– Nyilván egy fesztivál nem zár be. Ha megvan az út, akkor a bővítés is könnyebb, hiszen hozzátenni dolgokat mindig könnyebb. Igazán pénz kérdése, de a Kanizsa Feszt továbbra is él majd azokkal a pályázati lehetőségekkel, amikkel eddig is, hogy az árakat ne kelljen emelnünk. Az anyaország és a helyi önkormányzat is a keblére ölelte a Kanizsa Fesztet. Minden évben azért próbálunk újabbnál újabb tartalmakat hozni, hogy napközben is élvezzék a fesztivált a résztvevők – mondta Forró Lajos, aki szerint előre kell lépni, és ezt meg is fogják tenni!