„Kicsoda vagy tehát?
Az erő része, mely
Örökké rosszra tör, s örökké jót művel.”
(Goethe: Faust)
„Mi mindannyian, tudósok, filozófusok, hétköznapi emberek együtt boncolgatjuk: mi is a Világegyetem. Az emberi értelem leghatalmasabb diadala lesz, ha erre a kérdésre választ találunk – mert akkor megismerjük Isten gondolatait.
(Stephen Hawking)
Balázs Attila újvidéki születésű, József Attila-díjas író, újságíró, műfordító, szerkesztő, az Ex-Symposion folyóirat alapítójának legújabb regényét tarthatjuk kezünkben, melyet Tóth Loonnak ajánl. A regény előzményeként meg kell említenünk a veszprémi Petőfi Színház 2016 októberi bemutatóját, mely a Magyarfauszt (akkori munkacímén: A fénybe tűnő csodabogár) című regénydráma-drámaregény alapján született meg. A VoltEmber c. előadást a súlyos betegségben elhunyt topolyai származású Tóth Loon színész-rendező álmodta színpadra. Főszereplője Nikola Tesla, aki meglepetésként érkezik meg az „elfekvőbe” dr. Faust és Hatvani István mellé, távozásával véget ér a színdarab, a regény azonban nem.
Bulgakovi magasságokba (és mélységekbe) vezet bennünket Balázs Attila regénye, amelyben egy vidéki kórház (ki tudja hányas) kórtemében összezárva elmélkedik Doktor Faust, a Magyar Fausztként emlegetett debreceni Hatvani professzor és Nikola Tesla. Beszélgetnek életről, halálról, krónikások által lejegyzett és hiteltelen történelmi eseményekről, költészetről, irodalomról, Isten és Sátán létezéséről. Miközben maguk sem tudják, valós-e mindez, vagy talán csak egyik lehetőség a számtalan párhuzamos univerzumban. „Utánunk hát, kedves meg nem sértődött olvasó!”, és mi követjük Balázs Attilát történeteinek feneketlen bugyraiba és történelemelemzéseinek hawkingi „féregjárataiba” is.
Balázs Attila kísérletezőkedve most is lankadatlan, akárcsak novelláiban, vagy korábbi regényeiben. Kórtermének univerzumában elfér egymással a három, ördöggel cimboráló lángelme, miközben a könyv lapjain – akár Bulgakov Behemótja – ki-be sétál Penovác Endre fekete macskája. Ezek a különleges akvarelltechnikával készült kötetillusztrációk kiváló hátteret szolgáltatnak a „szellemidéző bűbájosok” okfejtéseinek, miközben Balázs Attila irodalmi alkimista-műhelyében ismét új prózaformákkal, új elbeszélői módszerekkel operál.
Az író elmondása szerint a Kossuth Rádióban dolgozva figyelt fel a stúdióknál egy Teslát ábrázoló bronz mellszoborra. „Úgy tűnt, ahogy megálltam a közelében, mintha jól érzékelhető erőtérbe léptem volna, amely furcsa bizsergést kelt a tagjaiban, a hajhagymáimban, a halántékomban, az ujjbegyeimben. Nem tudtam mivel magyarázni (talán a nagy adótoronnyal az udvarban, a fene tudja, nem értek ezekhez annyira). Furcsa, hogy ez az érzés máskor is megismétlődött, ráadásul ahogy próbáltam volna kilépni belőle, ez az erőtér elkezdett tágulni. Alig tudtam szabadulni tőle. Harmadszorra már a rádió másik épületében is éreztette hatását, és akkor megértettem, hogy Nikola Tesla bűvkörébe kerültem. Íróként nekem is világossá vált, mi lehet az, amit megtehetek az érdekében.” (Bartuc Gabriella: Fausztok az elfekvőben. www.veszpremkukac.hu 2016/10/15)
Az idő pedig (amely Nikola Tesla szerint kissé furcsán viselkedik, hol kinyúlik, hol disznófarok-ábrába rendeződik) olvasás közben, akárcsak a regénybeli kórházban, velünk is megáll. Dr. Hatvani és dr. Faust közös megállapítása szerint „meg lehet szokni ezt is, mint mindent.”
