2024. április 17., szerda

Megemlékeztek a Halyard-hadműveletről

Tegnap, a Gornji Milanovac közelében található Pranjani faluban, a Halyard-hadművelet 75. évfordulója alkalmából megemlékezésre került sor, annak kapcsán, hogy 1944 második felében 417 szövetséges pilótát mentettek ki Szerbiából, a csetnikek fennhatósága alatt levő területekről. 

Aleksandar Vučić beszédében azt emelte ki, hogy a szerbek a Halyard-hadművelet során óriási segítséget nyújtottak a szövetséges pilótáknak, de nagy árat fizettek a fasizmus elleni harcban, ezért sohasem fogadják el a történelem átformálását, a múlt meghamisítását, miszerint ezen a vidéken a megtámadott szerbek lettek volna az agresszorok.

A szerb államfő feltette azt a kérdést is, hogy Amerika miért áldozta fel Szerbiát, amely a leghűségesebb szövetségese volt, ugyanakkor viszont úgy véli, a szerbeknek is el kell gondolkodniuk azon, hogy miért ellenségesek Amerikával szemben azok után, hogy a két világháborúban együtt harcoltak. Vučić azt is hangsúlyozta, hogy nem szeretné, ha Amerika ellenség lenne, hiszen Szerbia a jobb élet reményében a fejlődés útjára akar lépni, és végleg maga mögött hagyni a háborúskodást és a pusztítást.

A szerb államfő köszönetet mondott Kyle Scottnak, az Egyesült Államok nagykövetének, amiért nyitott volt a párbeszédekre – még ha azok legtöbb esetben nehezek is voltak –, és azért is, hogy közelebb hozta egymáshoz a két országot.

Kyle Scott két hét múlva távozik Szerbiából, mert ekkor jár le a szolgálati ideje. A nagykövet elmondása szerint Amerika nem feledi a szerbek segítségét, amely a Halyard-hadművelet során kulcsfontosságú volt.

A megemlékezésen John Capello, a Halyard Alapítvány elnöke, valamint Maja Gojković szerb parlamenti házelnök is köszöntötte az egybegyűlteket. Az eseményen jelen voltak az egykor kimenekített katonák és pilóták utódai is.

1944 második felében, a Halyard-hadművelet során 417 szövetséges pilótát mentettek ki Szerbiából, a csetnikek fennhatósága alatti területekről.