2024. március 29., péntek

Erő a mindennapi küzdelmekhez

Msgr. dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök a keresztény közösségben minden ünnep forrása Jézus halála és föltámadása

A legnagyobb vajdasági zarándokünnep a doroszlói szentkúti búcsú, szeptember 7-e és 8-a, Kisboldogasszony napja, illetve annak előestéje. Az idén is több ezer résztvevő virággal, gyertyákkal és imádsággal köszöntötte Jézus Krisztus édesanyját. A zarándokok személyautókkal, autóbuszokkal, kerékpárral vagy gyalogosan érkeztek a szent helyre. Az ünnepi szentmisét msgr. dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök celebrálta. A kétnapos program alatt magyar, német, szlovák és horvát nyelven is tartottak szentmiséket.

Msgr. dr. Kiss-Rigó László (Fotó: Paraczky László)

Msgr. dr. Kiss-Rigó László (Fotó: Paraczky László)

A búcsút követően a szeged-csanádi megyés püspök a lapunknak elmondta, a keresztény közösségben minden ünnep forrása Jézus halála és föltámadása az Eucharistia ünneplése, ez az, ami igazából erőt ad mindenkinek, az ő kegyelme adott erőt Máriának is, hogy példaértékűen, hősiesen keresse Isten akaratát, és így találja meg a boldogságát, nekünk ez a példa, és ez a követendő.

Mely értékeket kellene újraéleszteni magunkban és követni?

–  Egy olyan ideológia van ma elterjedőben, amely egy kicsit öngyilkos. Az a szlogen, az a jelszó, hogy egyenlő távolságot kell tartani minden értéktől. Ez valójában a nérizmus diktatúrájára való törekvés. Magyarul: semmilyen értéket ne tartsunk fontosnak, nincs is érték, minden relatív. Ez önpusztító akár az egyén, akár a társadalom számára. Éppen az a lényeg, hogy nevezhetjük őt bármi módon: a vallásos ember, a hívő embert Krisztus értékeinek nevezi, magának Krisztusnak, az evangéliumnak a legfőbb értékét tartja számon, és mindent ehhez igazít. De nevezhetjük ezt a nem hívő ember számára örök, egyetemes értékeknek. A lényeg az, hogy csak ezekre lehet építeni létet, jövőt.

Hogyan lehetne összefoglalni akár a doroszlói, akár a csíksomlyói, vagy bármely magyarországi búcsúnak, ünnepnek a jelentőségét, üzenetét Kárpát-medencei szinten?

– Legalább három pontot tudnék felsorolni a Kárpát-medencei hasonló búcsújáró szent helyekkel kapcsolatban. Az egyik természetesen az, hogy egy nagyon szép hagyományt követnek. Nagyon sokan jönnek, köztük olyanok is, akik talán személyesen nincsenek annyira elkötelezve, nincsenek élő kapcsolatban a föltámadt Krisztussal, de valamilyen módon mégis a közösség részének érzik magukat. Kulturális hagyományt, értéket ebben, ennek őrzésében, gyakorlásában. Ez már önmagában is egy nagyon szép dolog. A tudatos hívő számára ilyen alkalom lehetőséget ad arra, hogy megerősödjön a személyes kapcsolata Krisztussal, hogy a keresztény élethivatásában erőt kapjon a napi küzdelmekhez, hogy világosabban és határozottabban tudjon haladni az életben minden nehézség ellenére. S végül a Kárpát-medencében az ilyen jellegű búcsújáróhelyek nem utolsó sorban, de a nemzeti identitást, a hovatartozást is erősítik, mégpedig nagyon hatékony módon.