2024. április 20., szombat

Dübörög az ingatlanpiac

Zomborban gombamód emelkednek a többlakásos lakóépületek

A városban megforduló laikusok is látják, megfeszített tempóban dolgozik az építőipar. Egyik napról a másikra elbontanak egy-egy régi épületet vagy épületegyüttest, helyükbe gombamód emelkednek a többlakásos lakóépületek, majd rövidesen már az utcáról is látható, hogy beköltöztek a lakók. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés, honnét ekkora kereslet az új lakások iránt, és miután megtudjuk, mi az áruk, azon is eltöprengünk, hogy honnét rájuk a pénz?

Itt hamarosan közösségi lakóépület emelkedik (Fotó: Fekete J. József)

Itt hamarosan közösségi lakóépület emelkedik (Fotó: Fekete J. József)

A köztársasági földhivatal összesítése szerint az idei első fél évben az ország területén 665 euró volt az újonnan épített lakások négyzetméterének ára. Az átlag, illetve a statisztika mögött olykor nagy szélsőségek rejtőznek. Zomborban 2019. első fél évében ez az átlag alacsonyabb volt a köztársaságinál, 615,5 euró. Akadt olyan újonnan épített lakás, ahol a vevő megúszta 477 eurós négyzetméterenkénti árral, másnak akár 754 eurót is fizetnie kellett. Ettől valamivel olcsóbban csupán Leskovacon (653) és Loznicán (652) lehetett új építésű lakáshoz jutni. Az idén az első fél évben legdrágábban az épülő belgrádi Vízivárosban lévő lakás kelt el, az átlagár 12-szereséért, négyzetméterenként 7918 euróért.

A földhivatal szerint a lakásárak egy év alatt 8 százalékkal növekedtek.

A földhivatal kimutatása szerint a régi építésű lakások árának tekintetében az első fél évben Zombor nem volt sereghajtó az országban. A régi épületekben a lakások négyzetméteréért átlagosan 475 eurót kértek – ennyiért, miként láttuk, új lakást is lehetett kapni. Az átlagban viszont az is benne van, hogy legolcsóbban 242 euróért cserélt gazdát egy lakás, négyzetméterenként természetesen. A zombori átlagárnál olcsóbban Borban (322), Nagykikindán (400), Prokupljeban (454) és Zaječarban (457) lehetett régi lakáshoz jutni. Érdekes tény, hogy ezekben a felsorolt városokban 2019-ben eddig egyetlen új lakást sem építettek.

A köztársasági földhivatal azt is közzétette, hogy eddig az idén 499 mezőgazdasági parcella cserélt gazdát. Az átlagos hektáronkénti ár 8350 eurót tett ki. Legolcsóbban, 2150 euróért adtak el mezőgazdasági területet, de volt, ahol hektáronként akár 19 700 eurót is fizettek érte. Rekordárat Szőregen jegyeztek, ahol egy hektárért 42 500 eurót gombolt le az új tulajdonos, ami ötszöröse a köztársasági átlagárnak.