2024. április 19., péntek
NŐI BL

A spanyol bajnok jön Szabadkára

A csoportkörbeli győzelem után ma a városi stadionban 20 órától a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában az Atlético Madrid ellen folytatja szereplését a Spartacus női csapata. A szabadkai együttes korábban 12:0-val múlta felül a moldovai Aneniit, 7:0-val ütötte ki a Slovant, a Ferencváros ellen elért 2:2-es döntetlen pedig elegendőnek bizonyult a továbbjutáshoz. A Kék Galambokra ezúttal az eddigieknél jóval nagyobb kihívás vár, hiszen a madridi gárda tavaly a Manchester Cityt búcsúztatva egészen a nyolcaddöntőig jutott. Violeta Slović, a Spartacus csapatkapitánya szerint már az is kitűnő eredménynek számít, hogy a szabadkai klub sorozatban másodszor jutott be Európa legjobb 32 csapata közé. „Mindenki tisztában van azzal, hogy az Atlético Madrid a favorit, de hazai közönség előtt képesek lehetünk a meglepetésre. Minőségi játékunkkal megmutathatjuk, hogy miért is mi vagyunk az ország legjobbjai. Bőven volt időnk elemezni az ellenfelet, és meggyőződésem, hogy amennyiben végrehajtjuk a szakmai stáb által kapott feladatokat, akkor méltó kihívók leszünk majd” – nyilatkozta a meccs előtti sajtótájékoztatón Slović.

A Kék Galambok a szerb Szuperligában is jól rajtoltak, három forduló után hibátlan mérleggel, 18 rúgott és 1 kapott góllal a tabella élén állnak. Az Atlétinél nemrég zárult le a felkészülési időszak, ahol a Nemzetközi Bajnokok Kupáján felemás eredményeket ért el a madridi csapat. A spanyol bajnokságban címvédő gárda a hétvégén minimális győzelemmel rajtolt a Primera Divisiónban. A Matracosok év eleji formája valamelyest biztató lehet a Spartacus számára, de a BL-ben már nem elég a hazai versenyfutás szintjét hozni.

A mérkőzésre a belépés ingyenes.