2024. április 19., péntek

A koprodukciók és a kultikus művek évada lesz az idei az Újvidéki Színházban

Nyolc bemutatóval várja a közönséget a 2019-2020-as évadban az Újvidéki Színház, az új előadások közül három más színházakkal koprodukcióban készül el, mindezen felül pedig világsikerű, kultikus előadásokat állítanak színpadra a meghívott rendezők - közölte Lénárd Róbert, a teátrum művészeti vezetője az MTI-vel.

Az évad az Újvidéki Művészeti Akadémia végzős diákjainak Smiley című előadásával indul. A darab bemutatója tavasszal Szabadkán volt, és akkora sikert aratott, hogy az Újvidéki Színház is szerette volna bemutatni. Az előadás a klasszikus görög tragédiákat veszi alapul, és a bátorság, hősiesség eszméjével, a sorssal és eleve elrendeltséggel foglalkozik.
A nyár folyamán felújították a színház nagytermét, amelyet a nagyszabású Anna Karenina-előadással adnak át október közepén. A darabot a macedón Dejan Projkovszki rendezte, a címszerepet pedig a többször díjazott vajdasági színésznő, Béres Márta játssza.
Az idei évet két ismert darab zárja. December elején mutatják meg az Újvidéki Színház és az Ifjúsági Színház koprodukciójában készült Hair című musicalt Telihay Péter rendezésében. Az előadásban a társulat egyik fele szerepel, míg a másik fele ezzel párhuzamosan Rejtő Jenő Piszkos Fred, a kapitány című regényének adaptációját próbálja Lénárd Róbert vezetésével. Ezt az előadást két héttel később mutatják be.
A következő év egy némileg nehezebben fogyasztható előadással indul - emelte ki a művészeti vezető. Nikita Milivojević adaptációjában és rendezésében mutatják be Euripidész Bacchánsnők című művét. Lénárd Róbert felhívta a figyelmet arra is, hogy Nikita Milivojević rendezte néhány éve az Esterházy Péter Kis magyar pornográfia című művéből készült előadást, amelyet még most is nagy sikerrel játszanak, és már számos díjat bezsebelt.
Tavasszal mutatják be Pintér Béla kultikus darabját, a Parasztoperát, amelyet a Szegedi Nemzeti Színházzal koprodukcióban készít az újvidéki társulat. A darabot a marosvásárhelyi Keresztes Attila állítja színpadra.
Az évad végén Klaus Mann Mefisztóját láthatják a színházba járók. Az előadást a lengyel származású, Berlinben élő Monika Dobrowlanska rendezi. Lénárd Róbert kiemelte, hogy szándékuk szerint nem támaszkodnak majd a filmre, de mindenképpen érdemes lesz megnéznie annak is, aki azért ismeri a művet, mert a Szabó István rendezte film kapta az első magyar Oscar-díjat.
Az Újvidéki Színház művészeti vezetője rámutatott, hogy még egy koprodukciós előadás előtárgyalásai folynak éppen. A Black Mirror munkacímet viselő darabot a tervek szerint Kokan Mladenović állítja színpadra az Újvidéki Színház és a šabaci (szabácsi) színház színészeinek közreműködésével. A munkacím a Netflixen futó azonos című disztópia-sorozatra utal, és a nem túl fényesnek ígérkező közeljövővel foglalkozik.