2024. április 19., péntek

A kóruszene ünnepe

A kóruszenét ünnepelték hétfőn este a zentai városháza dísztermében, a városnapi programsorozat keretében életre hívott hagyományos kóruszenei esttel, amelyen ezúttal három kórus szórakoztatta az egybegyűlteket különleges hangulatú produkcióival.

A kóruszenei est fellépői ezúttal is lenyűgözték a közönséget (Gergely József felvétele)

A kóruszenei est fellépői ezúttal is lenyűgözték a közönséget (Gergely József felvétele)

A rendezvény kezdetén Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, aki a kóruszene és általában a zene jelentőségéről szólt beszédében, majd a helyi Stevan Sremac Szerb Művelődési Központ vegyes kórusa lépett színpadra Bíró Magyari Kinga vezényletével. Őket a külön Zenta község napjának tiszteletére alakult, főként pedagógusokból és amatőr zenészekből álló alkalmi énekegyüttes követte, amely szintén igen nagy sikert aratott a közönség soraiban helyet foglalók körében, akárcsak az est harmadik fellépője, a Stefaniga Ottília vezette Óbecsei Schola Cantorum énekkar, amely ezúttal is valósággal lenyűgözött minden zenekedvelő zentait.

A városnapi programsorozat kedden gyászmisével, valamint Aleksandar S. Vujić emléktáblájának felavatásával és komolyzenei koncerttel folytatódott. A Fő téren található zenepavilonban ma 9 órától a Zentai Fúvószenekar ünnepi hangversenyét kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, a városházán 10 órai kezdettel tartják meg a községi képviselő-testület városnapi díszülését, amelyen átadják a község legrangosabb nyilvános elismeréseit, a Tisza-parti emlékhelynél pedig 12 órától kerül sor az emlékharang megkongatására és a koszorúzásra. A rendezvénysorozat a Kis Szent Teréz-templomban 17 órakor kezdődő hálaadó szentmisével, valamint a Stevan Sremac Szerb Művelődési Központ épületében 19 órakor kezdődő irodalmi találkozásokkal zárul. A programokra a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.