Tanszercsomag rászoruló gyerekeknek

G. B.

2019. szeptember 11., 08:45

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A magyarországi Ökumenikus Segélyszervezet segélyakciója nemcsak az anyaországra, hanem a határon túlra is kiterjed. A segélyszervezet az idei tanévkezdést megkönnyítő tanszercsomagot adományozott a temerini hátrányos helyzetű és nehéz sorsú gyerekeknek is.

Sziveri Béla iskolaigazgató a tanszercsomaggal (Góbor Béla felvétele)

Sziveri Béla iskolaigazgató a tanszercsomaggal (Góbor Béla felvétele)

Sziveri Béla, a Kókai Imre Általános Iskola igazgatója az eseménnyel kapcsolatosan elmondta, hogy tavasszal felkereste Nagy Ákos, az Ökumenikus Segélyszervezet regionális igazgatója, és felkínálta a lehetőséget a hátrányos helyzetű, első osztályos tanulók tanszercsomaggal való megsegítésére. Mivel az elsősök kapnak beiskolázási csomagot a Magyar Nemzeti Tanácstól, és ingyenes tankönyveket a Rákóczi Szövetségtől, valamint a községtől, megbeszélték, hogy a támogatást inkább azoknak a másodiktól a nyolcadikos osztályos tanulóknak adják, akik az iskolában nyilvántartásban vannak és kérik a szociális segélyt.

– Tudomásom szerint, a két helyi papírboltban be is vásároltak, mintegy 3000 forint értékben, és a már kész csomagokat hozták el az iskolába. A csomagokban nem tankönyvek, hanem tanfelszerelés: tolltartó, füzetek, tempera, színes festékek, ecsetek, golyóstollak, ceruzák voltak. A csomagokat a tanító nénik, osztályfőnökök már ki is osztották a hátrányos helyzetű gyerekeknek. Szeretném megköszönni Nagy Ákos úrnak, valamint az ökumenikus segélyszervezetnek azt, hogy ránk is gondoltak, és 36 olyan gyereknek, akik rászorultak, tanszercsomagot adományoztak – mondta az igazgató.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége