Séta az egészségért

Szombaton „gyaloglás napja” négy helyszínen

B.em

2019. szeptember 11., 17:20

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Szeptember 14-e, szombat a gyaloglás napja, és ennek apropóján a Szerbiai Hegymászószövetség, és a hozzá tartozó klubok országszerte több településen szerveznek gyalogos túrákat. A rendezvény célja, hogy népszerűsítsék az egészséges életmódot, hogy rámutassanak a rendszeres séta fontosságára és jelentőségére, valamint hogy fellendítsék egy-egy régió turizmusát, hisz a karbantartott túraútvonalak vonzóbbá tehetik a területet a turisták előtt. Utóbbival kapcsolatban elmondhatjuk, hogy a szövetség és a partnerszervezetei országszerte több mint 7000 kilométernyi gyalogos útvonalat jelöltek ki, amelyek közül két útvonal Szabadkát is érinti. A rendezvénnyel kapcsolatban Szabadkán szerdán sajtótájékoztatót tartottak, amelynek keretén belül Iso Planić, a Szerbiai Hegymászószövetség elnöke ismertette a részleteket.

Út a homokvidéki erdőben (A Spartacus Hegymászó Klub Facebook-oldala)

Szombaton délelőtt Szerbia-szerte összesen 75 helyszínen rendeznek gyalogos túrákat, amelyeken bárki részt vehet, aki tenni szeretne egészsége megőrzéséért. A programban részt vesz a szabadkai Spartacus Hegymászó Klub is, amelynek tagjai négy helyszínen rendeznek gyalogtúrát. A sportegyesület tavaly kapcsolódott be a Szerbiai Hegymászószövetség 2014 óta rendszeresen megrendezett eseményébe, és tavaly körülbelül ezer szabadkai vett részt a túrán. A rendezvényre több általános iskola és középiskola tanulói is meghívást kaptak. A gyalogos túrák mindegyike 9 órakor veszi kezdetét.

Iso Planić (Fotó: Benedek Miklós)

A Szabadka–Majdán-tó–Szabadka vonal esetében a gyülekező a sétaerdei sportcsarnoknál lesz. A túra résztvevőinek körülbelül 12 kilométert kell teljesíteniük. A másik útvonal a Palics–Tőzeg–Palics vonalon vezet. A jelentkezők itt 13 kilométeres sétára számíthatnak. A gyülekező a palicsi Miroslav Antić Általános Iskolánál lesz. A harmadik és negyedik túraútvonal a Topolyai-tó körül, illetve Horgoson az iskola és a kamaraerdő között vezet. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy 15 perccel az indulás előtt jelenjenek meg a gyülekező helyszínén. A túrán való részvétel ingyenes. A résztvevőknek csupán egy kényelmes cipőre, egy palack vízre és némi elemózsiára lesz szükségük.

A rendezvény támogatója az Ifjúsági és Sportminisztérium, valamint az Oktatási, Tudományos és Technológiai Fejlesztési Minisztérium.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége