Mélyítenék a cseh–szerb kapcsolatokat

Számos bilaterális egyezményt köt a két kormány a cseh államfő látogatása alkalmával

v-ár

2019. szeptember 10., 21:03

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Háromnapos hivatalos szerbiai látogatásra érkezett ma Miloš Zeman cseh államfő, a magas rangú vendéget Aleksandar Vučić szerb államfő fogadta. Zeman holnap és holnapután is hazánkban tartózkodik, a protokoll megbeszélések egész sorát irányozza elő.

A két államfő tegnap megkoszorúzta a belgrádi Újtemetőben az I. világháborúban Belgrádot védő harcosoknak emelt emlékművet (Fotó: Elöki kabinet)

A két államfő tegnap megkoszorúzta a belgrádi Újtemetőben az I. világháborúban Belgrádot védő harcosoknak emelt emlékművet (Fotó: Elnöki kabinet)

A hivatalos fogadási ceremóniát holnap tartják meg a Szerbia Palota épülete előtt, ezt követően négyszemközti találkozót szerveznek, melyen a szerb és a cseh államfő megvitatja a két országot érintő aktuális kérdéseket, beszélnek Szerbia európai közeledéséről, a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd és a régió jelenlegi helyzetéről, a bilaterális, gazdasági kapcsolatok elmélyítésének lehetőségéről is. Sokan nagy jelentőséget tulajdonítanak Zeman szerbiai látogatásának néhány nappal korábban tett azon kijelentése fényében, hogy Csehország fontolóra veszi Koszovó függetlenségének elismeréséről meghozott korábbi döntését, s nem zárja ki annak lehetőségét, hogy visszavonja ezt a határozatot. Koszovó kérdése, az elemzők szerint, mindenképpen terítéken lesz majd a belgrádi vizit alkalmával.

A két államfő négyszemközti megbeszélését követően az állami küldöttségek közötti plenáris ülést tartják, ezen is a két vezető elnököl majd. A plenáris ülést követően számos bilaterális egyezményt aláírnak majd a kormányok illetékes miniszterei, ezután pedig az államelnökök a média képviselőinek is nyilatkoznak.

Úgyszintén holnap megnyílik a cseh–szerb gazdasági fórum is, melyen részt vesznek a két állam jelentős vállalatainak képviselői, valamint a gazdasági kamarák vezetői is.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége