2024. április 18., csütörtök

Mitrovicán is épülnek már a rendőrlakások

Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter tegnap a szerémségi Mitrovicán ünnepélyesen megnyitotta a biztonsági szervek tagjainak készülő lakások építését. Nebojša Stefanović belügyminiszterrel együtt helyezték le az alapkövet. Mitrovicán 190 lakás épül katonáknak és rendőröknek, összesen 750 millió dinár értékben.

Mihajlović azt mondta: ez a szerb kormány kiemelt projektumai közé tartozik, és itt az ideje, hogy ily módon mondjanak köszönetet mindazoknak, akik őrizték az országot, és ma is gondoskodnak Szerbia biztonságáról.

– Örülök, hogy éppen Mitrovica a hatodik város, melyben olcsó lakásokat építünk a biztonsági szervek tagjainak. Októberben Belgrádban is megkezdődik az építkezés számukra, egy év múlva pedig már többen be is költözhetnek új lakásukba, elsősorban Nišben és Vranjeban – mondta a miniszter. Közölte, hogy az év végéig és a jövő év elején összesen 8000 lakás építése veszi kezdetét, egyebek között Zomborban, Nagybecskereken, Zaječarban és Кruševacon. Az első 8000 lakás nagyjából 300 millió eurót ér, a következő néhány évben pedig összesen 20 000 katona- és rendőrlakás megépülésére lehet számítani, ezek értéke majdnem 800 millió euró.

A szaktárca vezetője a mitrovicai alapkőletételkor is kitért arra, hogy 6 új autópályát építenek. A

Fruška gora-i korridorral kapcsolatban közölte: elkészült a munkálatok első négy szakaszának kivitelezéséhez szükséges dokumentáció, kezdődnek a tárgyalások az üzleti szerződés megkötéséről a kínai CRBC céggel, az útépítés pedig jövőre indulhat.