Liliomfi Vajdaságban

Lakatos János

2019. szeptember 9., 18:58

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

(fotó: pannonrtv.com)

(fotó: pannonrtv.com)

Vasárnap este a bácsfeketehegyi színházban ért véget a leányfalusi Szekér Színház vajdasági turnéja. A társulat ez alkalommal Szigligeti Ede: Liliomfi című vígjátékát mutatta be. A Szekér Színház első állomása Kúlán volt, ahol a Hagyományőrző Napok keretében mutatták be az előadást, a Gödör elnevezésű sporttéren. Ezt a bajsai szereplés követte az Etno tájház nyári színpadán. A turné bácsfeketehegyen ért véget, ahol a színházteremben mutatták be a darabot.

A Szekér Színházat 17 évvel ezelőtt Póka Éva vajdasági származású színművész alapította, és a vándortársulat 10 éve hozza el színdarabjait Vajdaságba. Póka Éva a médiának arról számolt be, hogy a társulat célja a magyarság megmaradása, a múlt és a csodálatos íróink bemutatása. Ezek az írók olyan darabokat írtak, amiket mi nem használunk ki, amik a fiókban lapulnak, mondta Póka Éva, majd hozzáfűzte, hogy társulatukat mindenhol szívesen látják.

Az előadás az NKA támogatásával jött létre, a társulat itteni partnerei pedig a kulai Népkör Magyar Művelődési Központ, a bajsai Etno Hagyományápoló Kézművesek Köre és a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület.

 


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége