2024. április 16., kedd

Felgyorsítják az épületek legalizálását

Az érintettek interneten követhetik ügyük előrehaladását

Az építésügyi minisztérium újabb internetes szolgáltatás bevezetését jelezte, ennek segítségével a jövőben minden polgár a világhálón kísérheti figyelemmel, hogy milyen fázisban van a saját legalizálási ügye.

Amióta érvénybe lépett az épületek legalizálását rendező legújabb jogszabály, mindössze 227.814 létesítményt törvényesítettek. Még 1,4 millió illegálisan épített objektum sorsa tisztázatlan.

Zorana Mihajlović, a szaktárca vezetője a Novostinak elmondta: munkatársai az elektronikus közigazgatási irodával annak lehetőségét mérlegelik, hogy adatbázist hozzanak létre, amely lehetővé tenné, hogy a jogtalanul felépített házak tulajdonosai bármikor betekintést nyerjenek ügyük állásába. A minisztérium egyelőre csak egy kísérleti projektumot indít, valószínűleg a fővárosban.

– Ana Brnabić kormányfővel és a földméréstani intézet illetékeseivel is tárgyaltunk erről. A nagyvárosokban nem olyan ütemben halad a legalizálás, ahogyan elképzeltünk. Ha tehetünk még valamit, segíthetünk a helyi önkormányzatoknak, de nekik is a sarkukra kell állniuk. Megtettük mindazt, amit kértek, de amikor a dolgok nem úgy haladnak, ahogyan kellene, mindinkább úgy tűnik, korrupcióval állunk szemben – mondta Mihajlović.

Több mint húsz éve igyekszik Szerbia visszaszorítani az illegális építkezést, de ez alatt az idő alatt összesen csak 337.000 létesítményt jegyeztek be rendes úton abból az 1,6 millióból, amennyit a legutóbbi összeíráskor találtak. Továbbra is óriási munka vár az ezzel foglalkozó hivatalnokokra, és szinte esély sincs arra, hogy a törvényben megszabott határidőben, 2023-ig elvégezzék ezt a feladatot. Eddig sem az új munkaerő felvétele, sem a havi norma szigorú megszabása nem gyorsította fel az eljárást. Az ország legnagyobb városai közé tartozó Kragujevacon például 130.000 illegális épületet írtak össze, pillanatnyilag 40.000 ügyet intéznek, de évente csak körülbelül 600 határozatot hoznak. Az önkormányzat illetékesei szerint esetleg csak egy elektronikus úton zajló, valamiféle egyesített eljárás járna jobb eredménnyel.

Az építésügyi minisztériumban azt mondják, 2015 novembere előtt 17 éven át, hat legalizálási törvény alapján összesen 150.000 határozat született különféle létesítmények legalizálásáról, az utóbbi 4 évben viszont, amióta a legutóbbi törvény szerint jártak el, 227.814 esetben határoztak az épület törvényes bejegyzéséről. Az új megoldások tehát a szaktárca szerint mégis eredményeseknek bizonyultak.