Becsöngetések idején II.

A nemzeti történelem helye az oktatásban

Mák Ferenc

2019. szeptember 8., 21:48

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az 1867-es kiegyezést követő polgári Magyarország társadalmi, gazdasági és kulturális életének fölvirágoztatásában vezető szerepet játszott az a fővárosi és vidéki értelmiség, amely tudását, műveltségét és széleskörű ismereteinek alapjait kora középfokú tanintézeteiben szerezte. A hivatalok, intézetek élére az a lateiner értelmiség került, amely döntő hangsúlyt helyezett a szakmai és a kulturális képzettségre, s a helyben szerzett műveltségét a külföldön tett utazásai során gyűjtött ismeretekkel egészítette ki. 1895-ben Wlassics Gyula foglalta el a vallás- és közoktatásügyi miniszteri széket, aki olyan neves elődök munkájának folytatását vállalta, mint Deák Ferenc idején báró Eötvös József, majd később Trefort Ágoston és gróf Csáky Albin, akik korábban már eredményesen munkálkodtak az iskolaügy polgári jellegének biztosításán, továbbfejlesztésén. Wlassics Gyula örökükbe lépve számos intézkedésével járult hozzá, hogy a magyarországi iskolázás színvonalban és hatásában felzárkózzon a fejlettnek ítélt nyugat-európai államokéhoz. Kinevezésekor az Országgyűlés előtt elmondott beszédében elmondta: „Sarkcsillagom […] mindig az a lélekemelő gondolat, hogy az állami és nemzeti egységünk előfeltételét a kulturális intézményekben, a hazafias érzésben, a közös törekvésekben és eszményekben összeforrott magyar nemzeti kultúra képezi.”

Wlassics Gyula

Wlassics Gyula

Wlassics politikai és közoktatás-politikai törekvéseivel az egységes magyar nemzeti kultúra kiépítésének ügyét szolgálta, meggyőződéssel vallotta, hogy a nemzeti műveltség lényeges részleteit minden középfokú oktatásban részesült ifjúnak ismernie kell. Az oktatási intézmény csak akkor teljesíti feladatát, csak akkor nyeri el a társadalomban őt megillető helyét, ha a diákokat hozzásegíti a nemzeti történelem, a nemzeti kultúra értékeinek megismeréséhez. „A tantervnek éppen ezért az a feladata, hogy előírja, miként ismertethető meg a növendék a nemzeti élet történeti fokozataival” – olvasható egy korabeli pedagógiai szakmunka élén. Az oktatás és a tantárgyak középpontjába ekkortól – érthető módon – a magyar irodalom és a magyar történelem sorsdöntő eseményeinek és értékeinek megismerése került, azzal a lényeges kitétellel, hogy a távoli kitekintések során szerzett ismereteknek egyetlen célja, hogy a tanulók „szülőföldjüknek és vidéküknek történeti emlékeit is minél nagyobb mértékben be tudják vonni” a nemzeti fejlődés és fölemelkedés egyetemes történetébe. Wlassics Gyula meggyőződése döntő mértékben meghatározta a délvidéki középfokú oktatás tartalmát és lényegét is. Ebben kell keresni a forrását annak a példa nélküli kulturális fölvirágzásnak, amely vidékünkön a nemzeti újjászületés korára volt jellemtő.

A történelmi ismeretek jelentőségének fölismerése persze ezúttal sem volt előzmények nélküli. Balás Imre A szabadkai városi főgymnasium értesítvénye az 1873–74. tanévben című kiadványban megjelent Eszmetöredékek a történelem oktatásának módszeréről című írásában a humanisztikus irányú középtanodai oktatás lényegére utalva így fogalmazott: „az emberben meglevő szellemi tehetségnek hármas megnyilvánulását: az észt, a kedélyt és akaratot egyetemes tevékenységben tartani; az embert gondolkodásra, nemes érzelmekre, s helyes akarati tevékenységre vezetni egyik sem képes annyira, mint a történelem; a hazafiság, áldozatkészség, humanitás, állami és polgári szabadság, egyenlőség, testvériség, alkotmány, törvény- és rendszeretet stb. ezekhez hasonló polgári erényekre csak a történelem képes vezetni.” Fináczy Ernő bölcsésztudor, görög-latin szakos philologus, a pancsovai gimnázium tanára szerint azt a műveltséget kell az ifjaknak elsajátítaniuk, mely nemcsak a modern kultúra alapján áll, hanem felöleli a történelmi idők elejétől kezdődő egész emberi fejlődés historikumát is. De ez sem dominál, hanem csak szolgál, erőt és lendületet ad léleknek, szellemnek egyaránt.

Ilyen igények és elvárások nyomán alakult ki a munka élménye és a közösség szolgálatának az öröme, amelyet Iványi István önéletírásában, a 40 évi írói munkálkodásom emlékére című önéletrajzi számvetésének bevezető soraiban így foglalt össze: „A munkálkodási kedvet Isten áldásul adta az embernek. Míg a tétlenség életuntságot és számtalan rosszat okozhat, addig a munkakedv fáradhatatlanságban csak új és új munkára buzdít, lelkesít, és igen sok tiszta lelki öröm s élvezet forrásává lesz. Mert a munkásság eredménye: az előrehaladás, a teremtés, bizonyos édes érzelemmel tölti el az ember lelkét, amely érzelmet a jók elismerése még fokozhat ugyan, de amely már önmagában is megnyugtató jutalmát leli sokszor igen terhes fáradozásának.” Ez a határtalan derű, a közösség szolgálatának ez a fölemelő lelkesedése volt jellemző Iványi István kor- és pályatársai túlnyomó többségére, hiszen rájuk volt bízva a jövő értelmiségének nevelése, egyszersmind az ország boldognak remélt jövője is.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége