,,A szülőföldön kapott útravaló egy életre meghatározó”

Tartalmas programok a Kuckó civil szervezet berkeiben

tra

2019. szeptember 8., 16:33

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Második éve, hogy a Kuckó Gyermeksarok nyári rendezvénysorozatot tart, a regionális szintű civil szervezet székhelyén, Doroszlón. Idén a sporteseményeken volt a hangsúly. Amint azt L. Móger Tímea, a Kuckó elnöke elmondta, mindezeket a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően valósíthatták meg, az érintett klubokkal, az Alvég Teke Klubbal és a Doroszló-Bike kerékpárklubbal társszervezésben. 

Csoportkép a jubileumi házi tekebajnokság részvevőiről

Csoportkép a jubileumi házi tekebajnokság részvevőiről

Tízéves fennállását ünnepelte a doroszlói Alvég Teke Klub. A Kuckó Gyermeksarok nyári programsorozatának részeként augusztus 12-én jubileumi bajnokságot tartottak az oszlopos tagság körében. A versenyt közös vacsora követte. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével a topolyai Tóth Margit, egykori világbajnok tekéző. Diósi János klubvezető a sportág múltjáról elmondta, ahogyan több összefogás is, úgy ennek a sportágnak a helyi története szintén visszavezethető a Négyesfogatos (Doroszló, Gombos, Kupuszina, Szilágyi) települések magyar közösségeinek összefogásához. A települések tekecsapatai előbb az önkéntes tűzoltótestületek keretében játszottak, mérkőztek egymással.

A kupuszinai kettes pályán jöttek össze tekézni, később csatlakozott a kezdeményezéshez Bácsgyulafalva és egyéb települések is. Ekkor a doroszlói játékosok még szintén az Önkéntes Tűzoltók védnöksége alatt játszottak. A kupuszinai, települések közötti játékok megszűnésével aztán önálló útra tértek a doroszlói tekézők, Alvég Teke Klubra változtatva nevüket. A következő időszakot immár a Junaković-fürdő pályáján rendszeres edzések és hagyományos, házi, doroszlói majd nyílt bajnokságok jellemezték. Az Alvég TK tagjai kiváló sportkapcsolatot, barátságot alakítottak ki az ottani tekézőkkel és a topolyai Old Star csapatával. Augusztus folyamán a jubileumi mérkőzést követte a X. Doroszlói Egyéni és a VI. Nyílt Egyéni Teke Bajnokság is.

A Doroszló-Bike csapata beérve Kupuszinára

A Doroszló-Bike csapata beérve Kupuszinára

A Doroszló-Bike túráinak főszervezője a klub egyik oszlopos tagja, Kovács Géza volt.

– Kilenc évvel ezelőtt tettük meg az első nagyobb túránkat, tehát jövőre mi is ünnepelünk. Külön öröm számunkra a Kuckó Gyermeksarokkal való hatékony együttműködés, hogy erre mindig számíthatunk. Sokat jelentenek ezek a nyári programok, erősítik a közösséget. Idén a kupuszinai helyi közösség Falunapok rendezvényére karikáztunk el együtt, és a doroszlói erdőbe látogattunk el, ahol Ódry Terézia biológus kalauzolt bennünket a helyi növényvilág rejtelmei között – hallottuk Kovács Gézától.

A nyári események méltó zárórendezvénye volt a III. Hazaváró Báránypaprikás Főzőverseny. Ennek történetéről és a programokról L. Móger Tímea elnök a következőket nyilatkozta:

Annak idején a volt elnök, Pelt Ilona ötleteként, azzal a megfontolással jött létre a verseny, hogy hazahívjuk, legalább évente egy közösségi alkalomra haza vonzzuk a doroszlói születésű, vagy helyi gyökerekkel rendelkező vidéken, illetve külföldön élő, dolgozó doroszlóiakat. Ahogyan a jó hangulatú főzőverseny és mulatság alkalmával egyes részvevők fogalmaztak, aki valaha doroszlói volt, az a lelke mélyén mindig is az marad. Természetesen a közös ünnep nem jöhetne létre a helyi magyar közösség aktív részvétele, közös akarata nélkül. Külön köszönet illeti a doroszlói civil szervezetek tagjait az együttműködésért. Fontosnak tartjuk, hogy a faluban a kultúra, a hagyományőrzés mellett egyformán helyet, teret kapjon a sport is, hiszen ezeknek a kezdeményezéseknek is nagy közösségformáló, megtartó erejük van.

Hangulatkép a báránypaprikás-főző versenyről

Hangulatkép a báránypaprikás-főző versenyről

A főzőversenyen az elszármazottak nevében Szalai Piroska nyugalmazott tanítónő, jelenleg szabadkai lakos szólt az ünneplőkhöz:

,,Az ember a szíve mélyén örökké odavaló, ahol született” – vallotta Tamási Áron. Igaza volt, mert lehetünk mi bárhol a világon, alkothatunk, teremthetünk jólétet magunknak, ha egy ilyen meghívást kapunk, nem lehetünk iránta közömbösek (…) Szülőfalum, Doroszlóm, azzal, hogy itt nőttem fel, gazdagnak érzem magam. Emberséget tanítottál, hazaszeretetet, becsületet. S ezért hálás vagyok neked, amíg élek…”

Ünnepélyes keretek között kihirdették a III. Hazaváró Báránypaprikás Főzőverseny eredményeit, átadták a díjakat. A négytagú zsűri: Zámbó JánosErdély EmilSzabó ElekKomáromi József döntése alapján az első helyezett Nagy Tibor főztje, a második Zéc Zdenko és Kovács Béla közösen főzött paprikása, a harmadik díj női szakácsé, Hegybeli Máriáé. Köszönet illette a mindösszesen hét közös bográcsban főző szakácsokat, Kordélyos Lajost, Király Balázst és Pintér Róbertet. Különdíjban részesült a legidősebb szakács, Király Balázs, továbbá a legfiatalabb főző részvevő, Dörner Krisztián.

Diósi János az Alvég TK, L. Móger Tímea a Kuckó nevében köszöntötte a tekebajnokság részvevőit

Diósi János az Alvég TK, L. Móger Tímea a Kuckó nevében köszöntötte a tekebajnokság részvevőit

Az eseményen Stock János helyi fotós képei is láthatóak voltak és vásárolni lehetett a különleges kupuszinai Adri-féle kürtős kalácsból. A hajnalig tartó mulatozás hangulatáról a helyi Haverock Együttes tagjai gondoskodtak.

Bártol Lenke, Magyarországon élő tanító, egykor helyi lakos, tősgyökeres doroszlói szervezőegyéniség, aki a családdal együtt a mai napig ezer szállal kötődik a szülőfaluhoz (egyebek mellett ők viszik tovább a Nagy Kati néni-féle tisztaszoba örökségét) a következőképpen értékelte a rendezvényt, a civil szervezet, a közösség tevékenységét:

– Mindig nagy örömmel látogatunk haza, jól érezzük magunkat a nagy gondossággal megszervezett rendezvényeken. Boldoggá tesz, hogy a sok lelkes ember örömmel fogad bennünket és fáradságot, időt nem sajnálva dolgozik a közösségért. Nagyon jó ötletnek tartjuk a rendezvényt, mert sajnos szétszéledtünk a nagyvilágban és jóleső érzés találkozni rég nem látott ismerőseinkkel. Amikor csak tudunk, jövünk, jöttünk, mert itt vannak a gyökereink, itt kaptuk az útravalót, amely egész életünket meghatározza. Fontosnak tartjuk a hagyományaink és az értékeink megőrzését, továbbá megteszünk minden tőlünk telhetőt ennek érdekében a jövőben is – mondta Bártol Lenke.

A Kuckó Gyermeksarok további terveket dédelget. Ősszel folytatódnak a játszóházi napközis foglalkozások a bezdáni és a doroszlói csoport körében. Továbbá az Anyaország által nyújtott támogatás jóvoltából a Jégvirágtól a hóvirágig elnevezésű programsorozat keretében gyerekheti programsorozat, Mikulás- és Luca-ünnepség szerveződik, továbbá a nyugat-bácskai magyar ajkú gyerekek és fiatalok rendhagyó történelemóra keretében megismerkedhetnek II. Rákóczi Ferenc Zomborhoz és Bácshoz való kötődéseivel.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége