2024. március 29., péntek

Kifizetések a November 29. volt alkalmazottainak

Ezúttal a 2008-as év vonatkozásában fizetik ki a minimálbér egy részét

A csődeljárás alatt álló November 29. húsipari és konzervgyártó gazdasági társaság kezdeményező bizottsága és a valamikori munkavállalók felhatalmazott jogi képviselői tájékoztatják a volt munkásokat, hogy hétfőn veszi kezdetét az eddig ki nem fizetett bérek egy részének kifizetése. A kifizetést a felszámolás alatt álló vállalat eddig el nem adott vagyonának az értékesítését követően kapott összegből valósítják meg. Pénteki közleményében a kezdeményező bizottság felhívja az érintettek figyelmét, hogy a most kezdődő kifizetés semmiféle módon nem hozható összefüggésbe a volt alkalmazottak által kezdeményezett bírósági eljárásokkal.

A folytatásban azzal kapcsolatban is pontosítanak, hogy összhangban a csődeljárásáról szóló törvénnyel, ezúttal a 2008-as év vonatkozásában fizetik ki a minimálbér egy részét. Az 1998-as év tekintetében csupán a követelések egy kisebb részét fizetik ki, áll a közleményben, amelyben arról is tájékoztatják az érintetteket, hogy a volt munkavállalók felhatalmazott ügyvédjei folytatják eddigi munkájukat, amelynek célja az, hogy a szabadkai Gazdasági Bíróság határozata által elismert követeléseiket sikerüljön megfizettetni.