A virágtolvaj

Csík Mónika

2019. szeptember 7., 19:14

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A kábelfektető munkálatokkal kezdődött a történet egy évvel ezelőtt. A munkások ugyanis, határozott terv híján, feltúrták előttünk az egész utcafrontot, több árok kiásásának is nekiveselkedtek, mire megállapodtak a kellő irányban. Hegyekben állt házunk körül a föld, és a munkálatok végeztével se volt szívderítő a látvány, hiszen feltörték a járdát, a frissen kikelt füvet kiforgatták, feltrancsírozták a fák gyökereit, és nemcsak az általuk széthajigált szemetet, hanem még a félig elkapart fél pár gumicsizmájukat is ott hagyták emlékül. Le is vertek mellé egy ütött-kopott piros betonkarót, alighanem jelzésértékkel. A feltúrt földet sikerült elegyengetnünk, újra füvesítettünk, de a karó körüli rész kopár maradt, lévén, hogy visszatértek még egyszer-kétszer utómunkálatokra a kivitelezők, és azt a részt újra és újra felásták, így nem zöldülhetett be a terület, hanem akár egy óriási seb, sötétlett a gyepszőnyeg közepén.

Pistike, más néven „nebáncsvirág” (Illusztráció – karkusfaiskola.hu)

Idén tavasszal virágpalántákat kaptam ajándékba a szomszédtól, aki a tiltakozásomra – miszerint olyan csöpp és zsúfolt a kertem, hogy oda már egyetlen virágot se tudnék elültetni –, azzal érvelt, hogy ültessem be a nála immár túlszaporodott palántákkal a kopott jelzőkaró környékét, hadd legyen valami üde színfolt is az utcán, valami mutatós, amin megakad a szem. Elpalántáltam hát a pózna köré a virágokat, ki is karóztam őket, hogy fess, egyenes szárat növesszenek, kacsoztam, locsoltam őket reggel-este, és örömmel vártam, hogy bokrosodjanak, bimbózzanak, virágba boruljanak. Nyár elejére a házunk előtt pompázatos, fehér-bordó virággyűrű illatozott, elvonva a figyelmet az ütött-kopott jelzőkaróról. Nemcsak a kisgyereket sétáltató anyukák és nagymamák álltak meg kedvtelve Pistikéim mellett, hanem a cicák is élvezettel hűsöltek az illatos lombok alatt. Egészen mostanáig. Néhány napja ugyanis azt vettem észre az esti öntözéskor, hogy kigyomlálták a virágkoszorút. Feltépték a legszebb példányokat tövestől, és magukkal is vitték a „zsákmányt”. A meghagyott növények pedig megtépázva árválkodtak, akár egy hadból hátramaradt vert sereg. Csak álltam ott, alig hittem a szememnek. A düh és az elkeseredettség fojtogatta a torkomat, hiszen több havi munkám veszett kárba, nem beszélve a látványról: a virágtolvaj szétdúlta kis oázisomat. Benne volt a pakliban, persze, hogy a „kábelesek” bármikor megjelenhetnek ismét, földet forgatni, s holtbiztos, hogy a virágok sorsa aligha izgatta volna őket, amikor ásni kell, így az ő dúlásuk talán nem is bántott volna annyira, mint azé, aki ok nélkül tett tönkre valami szépet.

Sokat tépelődtem, miféle szellemi profilja lehet egy olyan embernek, aki virágot lop. Gondozott virágágyásból tépi fel a kifejlett példányokat, amelyek augusztusban, a legnagyobb hőség közepén aligha verhetnek újra gyökeret, ahhoz viszont még korán van, hogy a magját be lehetne gyűjteni. Úgy lopott virágot az illető, hogy nem ért hozzá? Fogalma sincs, hogyan és mikor lehet virágot szaporítani? Vagy egyszerűen csak rombolni akart? Szétdúlni valamit? Netán nem tud parancsolni magának, és erősebb a megkaparintási vágya a józan észnél? Annyira mindenesetre körmönfont személy, hogy ki tudta választani a megfelelő időpontot a lopásra: aznap reggel kapáltam fel ugyanis a növények környékét, hogy lélegzethez jussanak a gyökerek a gyorsan csontkeménnyé száradó földkéreg alatt. Könnyedén feltéphette hát őket, csak ki kellett várnia, hogy épp ne járjon senki az utcán – kész krimi: az előre megfontolt szándékkal lopni induló virágtolvaj, aki kapuk alatt lapít, les, figyel, a megfelelő alkalomra vár, és más portáján járva munkához lát.

Mindahányszor locsolom meg azóta is a megmaradt virágokat, ő jár az eszemben. Szeretném megérteni a gondolatmenetét, a motivációját, hogy mi sarkall valakit ilyesmire. A haszonszerzést, mint indokot, el lehet vetni, hiszen nem drága növényekről van szó, mi több, ha az illető becsöngetett volna azzal, hogy szeretne magának is ilyen virágot, tavaszra adtam volna neki a fiatal palántákból, amik az őszön elhullott magvakból keltek volna ki. Így viszont… maradt a sovány vigasz: legalább kiírhatom magamból, hogy alávalónak tartom a viselkedését, és épp olyan értetlenül és méltatlankodva állok előtte, mint a várost elcsúfító vandál huliganizmus egyéb példái előtt.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége