2024. április 20., szombat
EB-SELEJTEZŐK

Gyászba borulva készül a La Roja

Spanyolország válogatottja eddig százszázalékos teljesítményt produkált a 2020-as Európa-bajnokság hagyományos selejtezősorozatában. A La Roja négyből négy győzelemmel, 11 rúgott és mindössze 2 kapott góllal vezeti az F jelű csoportot, ahol ma este Románia ellen küzd meg. A nemzetközi sajtó érthető módon nem elsősorban a mérkőzéssel, hanem a nemrég önként lemondott szövetségi kapitány, Luis Enrique családi tragédiájával foglalkozik. Az egykori vezető a 9 éves kislánya, Xana rákos megbetegedése miatt hagyta el az edzői posztot, alig egy hete pedig maga Enrique jelentette be a nyilvánosságnak, hogy gyermeke elhunyt. A másodedzői pozícióból előrelépő Roberto Moreno a meccs előtti sajtótájékoztató keretein belül nyilatkozott az elmúlt pár nap megpróbáltatásairól: „Nagyon nehéz ilyenkor bármit is mondani. Túlságosan közeli még a gyász, hogy Luis visszatéréséről beszéljünk, de ha eljön a pillanat, megadom neki a tiszteletet és a lehetőséget, hogy újra szövetségi kapitány legyen. A kettőnk közötti kapcsolat túllép a szakmaiságon.”

A román–spanyol összecsapás a gyász ellenére nem tét nélküli, mert a hazaiak Svédországgal csatáznak a második helyért. Az északi ország csapata könnyű találkozóra számít Feröer ellen.

A selejtező ötödik játéknapján a szintén hibátlan, újjáépülő Olaszország is pályára lép. Roberto Mancini fiai Örményországgal mérkőznek, a legkiegyenlítettebb csata pedig a D csoportbeli Írország–Svájc lehet.