Döntöttek a magyar Oscar-nevezésről

euronews

2019. szeptember 4., 11:55

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Magyarország hivatalosan az Akik maradtak című filmet jelöli a 2020-as Oscar-díjra.

Forrás: euronews

Forrás: euronews

Tóth Barnabás rendező filmje a második világháború utáni Budapesten játszódik, két főszereplője egy 42 éves nőgyógyász, Aladár (Hajduk Károly) és egy 16 éves páciense Klára (Szőke Abigél az első főszerepében).

Kettejük egymásra találása áll a viharos történelmi időkbe ágyazott film középpontjában. Klára impulzív és makacs kamaszból fokozatosan fiatal nővé érik a férfi óvó szárnyai alatt, míg az orvos élete új értelmet nyer a lányról való gondoskodás által.

A filmet Magyarországon szeptember 19-én a miskolci Cinefesten mutatják be, majd egy héttel később országos moziforgalmazásban is.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint az Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2018. október 1. és 2019. szeptember 30. között mutatnak be hazai moziforgalmazásban. A Filmakadémia áprilisban változtatta meg a korábban „idegennyelvű filmnek” nevezett kategória elnevezését „nemzetközi film” kategóriára, melybe az Egyesült Államokon kívül gyártott, és nem angol nyelvű egészestés mozifilmek nevezhetők.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége