2024. április 20., szombat

Együttműködés az EBESZ-szel

Az együttes munkacsoport feladata a választási feltételek jobbá tétele

Nebojša Stefanović belügyminiszter az elnöke annak a munkacsoportnak, amely az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) lesz hivatott együttműködni a majdani választások folyamata megreformálásának tekintetében. Mint az érintett kifejtette, a munkacsoport elnökeként nem az ellenzék választási feltételeivel foglalkozik majd, hanem azzal, hogy mi a jó Szerbia polgárai számára. Azon lesz, hogy a választói névjegyzék teljes mértékben transzparens legyen, noha már most az, illetve sokkal megfelelőbb, mint néhány évvel ezelőtt – taglalta Stefanović a Beta hírügynökség jelentése szerint, elégedettségének adván hangot a kormány és az EBESZ több területre kiterjedő, 2017-ben kezdődött, szoros együttműködése kapcsán.

– Már most érezhető a választói névjegyzékkel kapcsolatos igyekezet. A névjegyzék naprakész, hiszen a polgárok életében beállt összes érdemi változás megjelenik rajta. Ami az ellenzéket illeti, meg vagyok róla győződve, hogy nem a választási feltételek milyensége miatt tervezik bojkottálni a választásokat, hanem azért, mert tudják, hogy rossz eredményt érnek el. Az ellenzék azt megelőzően döntött a választási bojkott mellett, hogy még be sem fejeződött a hatalommal és a független szervezetekkel kezdett párbeszéd, ez pedig álnokságuk bizonyítéka – fogalmazott Stefanović.