2024. április 19., péntek

Sertés- és juhkiállítás sertések nélkül

A sertéspestis ellen muszáj védekezni, pangás a juhpiacon

Ezúttal sertések nélkül került megrendezésre a pacséri Mezőgazdasági Termelők Egyesületének hagyományos sertés- és juhkiállítása az afrikai sertéspestis fenyegetettsége miatt.

A pacséri rendezvényen hétfajta bárányt állítottak ki a helyi tenyésztők (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A pacséri rendezvényen hétfajta bárányt állítottak ki a helyi tenyésztők (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A lóversenypálya melletti füves-fás tisztáson 33 helyi és környékbeli asztaltársaság főzött bográcsost, illetve szépszámú bácsalmási küldöttség is érkezett. Az idén hét juhfajtát tekinthettek meg a résztvevők, tudtuk meg Miklós József főszervezőtől, aki elmondta, hogy a járványveszély miatt nem szerették volna a hagyománnyá vált rendezvényt megszakítani.

– A Mikra Coop-on keresztül a sertések törzskönyvezésével négy-öt éve nagyon komoly fordulatot vett Pacséron a sertéstenyésztés, jelentősen javult a faluban az állatállomány minősége is. Elmondhatom, hogy több pacséri fiatal döntött úgy, hogy belevág a tenyésztésbe, pontosabban a malacnevelésbe. Mára elég jól megszaporodott a kocaállomány a faluban, kb. 1400-at tartanak számon, míg a szomszédos településen ez a szám csupán 150. Ez azért lehet így, mert a fiatalok látják egymástól az eredményeket, ami azt jelenti, hogy az általunk is népszerűsített kifizető malacot neveli. A törzskönyvezett minőséges sertésfajtával az állami támogatások igénybe vételével, a megfelelő takarmánnyal, a higiéniai alapfeltételek tiszteletben tartásával első osztályú állatállományt lehet nevelni. Erre van kereslet. Egyedül a mennyiségre kell még odafigyelnünk, mert az is fontos szempont, hogy folyamatosan tudjuk teljesíteni az igényeket – tudtuk meg a pacséri sertéstenyésztésről, majd a falubeli juhtenyésztők iránt is érdeklődtünk.

– Törzskönyvezett juhokkal 7 gazdaságban kezdtek el foglalkozni, mára 15-en vannak. Sajnos jelen pillanatban nagyon nehezen lehet őket értékesíteni. Három évvel ezelőtt rengetegen kezdtek el foglalkozni juhokkal, a piaci kereslet telítődött – tette hozzá az elnök, akitől az iránt is érdeklődtünk, hogy a járványveszély milyen módon érinti a tenyésztőket Észak-Bácskában.

– A pacséri tenyésztők, illetve a környék sertésfelvásárlását végző Mikra Coop tevékenységét idáig szerencsére nem érintette a sertéspestis. Sajnos sohasem lehet tudni, hogy hol üti fel a fejét, ezért a legjobb, ha minden tenyésztő megejti a megfelelő óvintézkedéseket, vagyis a fertőtlenítésre vonatkozó lépéseket. Idegeneket nem szabad beengedni a sertések közé, ha mégis valaki belép közéjük, át kell öltözni másik ruhába. Reméljük, hogy az előírásokat betartva meg tudjuk akadályozni, hogy a járvány megjelenjen a vidékünkön – tette hozzá Miklós. Az afrikai sertéspestissel kapcsolatos kérdéseket tovább részletezte dr. Nenad Stojanac, az Újvidéki Egyetem Állategészségügyi Karának docense a rendezvény résztvevői számára.

– Az afrikai sertéspestis nem összekeverendő azzal a hagyományos „sertéspestissel”, ami huzamosabb ideig nem jelent meg nálunk, ezért október 1-étől már nem kell oltani a malacokat. Az afrikai sertéspestis ellen gyógyszert még nem fejlesztettek ki, ezért azt az állatot is elpusztítják, amely érintkezett a megbetegedett jószággal. Kizárólag a megelőzés jelenthet megoldást. Szerencsére Vajdaságban még nem ütötte fel a fejét a járvány, azonban Közép-Szerbiában, Mladenovac községben már felbukkant, de a hatóságok azonnal reagáltak rá. Ami további reményre ad okot, hogy a betegség 30 napja nem bukkant fel az országban. A szabályok szerint ha további 10 napig sem jelentkezik, tisztának tekinthető a régió – mondta az Állategészségügyi Kar docense.

Az idei rendezvényre a bácskossuthfalvi és a bajmoki termelők mellett bácsalmásiak is érkeztek portékáikkal, szemléletesen eladásra kikészített étkeikkel, valamint kézműves termékeikkel a Helyi ízek, helyi értékek elnevezésű, az Európai Unió által támogatott közös projektum keretében. Száhl Imre, a bácsalmási küldöttség tagja elmondta, hogy elsősorban a szociális szövetkezetek működtetése alkalmával szerzett tapasztalataikat szeretnék átadni a pacséri partnernek.

– A magyarországi szociális szövetkezetek a kormány hathatós támogatásával egyre sikeresebben tudnak dolgozni. Nem titok, hogy rengeteg problémával kellett idáig megbirkóznunk. A rendszerünk azokat segíti, akik nem tudnak 8 órás munkaidőben dolgozni, vagy más ok miatt korlátozottak a munkavállalásban – nyilatkozta a bácsalmási finomságokkal kapcsolatban Száhl Imre.