2024. március 28., csütörtök

Vetélkedők a VM4K-ban

Rózsa Zsombor hétfőnként és keddenként két vadonatúj társasjátékkal várja az érdeklődőket

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban hétfőn és kedden 18 órától izgalmas és szórakoztató társas estékre invitálják azokat, akik szeretnek játszani. Rózsa Zsombor két új társasjátékot alkotott meg, egyikkel a felnőtteket, a másikkal pedig a kamaszokat célozta meg. Hétfőnként lehet játszani A Belső Kört, a taktika és a hatalom vetélkedőjét, amely húsz éven felülieknek ajánlott, keddenként pedig a kamaszokat várják az #after! nevű játékra, amely egy szórakoztató jellegű, úgynevezett popcoolturált társasjáték, a lényege pedig szembenézni a száz mező által kínált feladattal, és elsőként bejutni a célba. A játékokat Rózsa Zsombor vezeti.

– A Belső Kör egy műveltségi vetélkedő, amely valamely módon az életet, a karrierépítést hivatott szimulálni, ugyanis ahogyan a neve is mondja, a végső cél az, hogy eljussunk a belső körig. Ebben a játékban egyértelműen a tudás az, ami előre vihet bennünket, viszont valamelyest ki vagyunk szolgáltatva a vagyonunknak, azaz a (játék)pénzüknek és az ellenfeleinknek is, akik meghatározhatják a sorsunkat a vetélkedőben. Úgy kell játszani, hogy koncentrikus körök mentén haladunk és minden helyesen megválaszolt kérdéssel előbbre lehet jutni. Különböző témakörök vannak, mindegyik az általános műveltségből lett merítve, viszont helyenként egy kicsit burkolt címek alatt kell a játékosoknak ráérezniük arra, hogy vajon mit takarhat az adott témakör. A játékot egyénileg játszhatják négyen, de akár ketten is alkothatnak egy csapatot. A Belső Kör minden hétfőn 18 órakor kezdődik. Aki megmérettetné magát, játszana egy jót, szükséges, hogy a VM4K közösségi oldalain vagy az office@vm4k.org.rs elektronikus postacímén előrejelezze a részvételi szándékát. A játékot bárki játszhatja, aki elmúlt 20 éves, ugyanis a témakörök és a játék menete inkább a felnőtteket érinti – tudtuk meg Rózsa Zsombortól.

A ma, kedd este induló társasjátékról a megalkotója a következőket mondta el:

– Az #after! egy szórakoztató házibuli jellegű játék, amely arra hivatott, hogy a tinédzsereket a társasági, közösségi léthez szoktassa. Ez egy olyan játék, ahol a kacagás és a jókedv kerül előtérbe. Nem szükséges semmilyen előtudás, inkább improvizatív feladatokat kell megoldani. Ehhez a játékhoz minimum négyen kellenek, felső határ pedig nincs, mert bárki bekapcsolódhat. Az #after! minden kedden 18 órától lesz megtartva. Ennél a játéknál is szükséges a regisztráció, amit az érdeklődők szintén a VM4K elérhetőségein tehetnek meg. A közösségi játékoknak, társasjátékoknak világszerte nagy hagyományuk van, és rendkívül népszerűek. Európa-szerte, bárhol, ahol megfordultam, a fiatalok nagyon fogékonyak a játékokra. Nálunk annyira még nem terjedt el, de nagyon jó lenne, ha a városunkban is természetessé válna az, hogy a fiatalok esténként összejönnek játszani, vetélkedni, barátkozni – mondta Rózsa Zsombor.